Újévi koncerttel indította az esztendőt Gyula városa

2017. január 2. 17:15 | Balázs Anett

Újévi koncerttel indult a 2017-es esztendő gyulán, ahol a Városháza dísztermében a Gyulai Kamarazenekar koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. Kálmán Imre, Mozart, Strauss, Vivaldi csodálatos dallamai csendültek fel, fantasztikus szólisták közreműködésével.
Igazi csemegét kínált a zenekedvelőknek az újév első napjára a Gyulai Kamarazenekar, melynek tagjai a komolyzene kicsit könnyedebb tételeit sorakoztatták fel az este folyamán.

– Minden év január elsején öt órakor újévi hangversenyt rendezünk. Általában a koncepció az, hogy kicsit szórakoztatóbb jellegű komolyzenét játszunk, de azért Bachot, Mozartot és Vivaldit is szoktunk muzsikálni és énekszámok valamint egyéb zenekari szólószámok is szerepelnek a műsorban – fogalmazott Veres József a Gyulai Kamarazenekar művészeti vezetője.

A Bécsi Filharmonikusok híres újévi hangversenyének mintájára létrejött koncert, évről-évre egyre népszerűbb a gyulaiak körében.
 
 – Talán egy nyitja van. Jó ez a zenekar, jó ez a zene, illeszkedik a tegnapi, mai holnapi lelki világunkhoz. Szép a környezet és itt ennek már hagyománya van – árulta el Bagyinszki Zoltán a Gyulai Polgármesteri Hivatal vezető főtanácsosa.

Az este igazi különlegessége Szegedi Réka virtuóz furulya játéka volt. A tehetséges fiatal lány egy Sammartini koncerttel örvendeztette meg a közönséget.

FEL