Újabb sikeres hétvége az atlétáknál

2017. március 6. 14:51 | Varga Diána

Parádés sorozatot teljesítve győzött Márton Anita a fedett pályás EB súlylökő döntőjében. A harmadik kísérletével már 19 méter fölé került a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club atlétája. A hatodik dobásra 19,28 métert ért el, a világ idei legjobbjával 5 cm-re megközelítve saját országos csúcsát - derül ki a Kopp közleményéből.

Sorozata: 18,67 – 18,96 – 19,24 – x – 18,46 – 19,28 m. Eperjesi László  tanítványa végig élen állva, biztosan védte meg a két évvel ezelőtt Prágában megszerzett Európa-bajnoki címét. 

– Régen sok olyan versenyem volt, hogy jó állapotba érkeztem, és mégsem jutottam túl a selejtezőn – elevenítette fel a verseny után a sikeres napot Márton Anita. - Ez a mai napig benne van a fejemben, mindig nagyon izgulok a selejtezők előtt. A döntőre már eltűnnek ezek a problémák, nyugodtabb vagyok. Most kevés idő volt a döntő előtt, visszamentem a hotelbe, kicsit lenyugodni, ellazítani, átgondolni a versenyt, ez sokat segített.   Az első dobás után megnyugodtam, ilyen jól nem szoktam kezdeni. Utána erről a szintről építkeztem tovább dobásról-dobásról. Az utolsó kísérletre volt még egy célom, az országos csúcs megdöntése. Ezért küzdöttem a hatodik dobásnál, gondoltam, hogy ebben a felfokozott állapotban meg tudom csinálom, de öt centivel elmaradtam - mondta a sportoló.

Márton Anita  imponáló győzelmével, második aranyérmével immáron az eddigi legeredményesebb fedettpályás EB résztvevő magyar hölgyversenyző címével is büszkélkedhet. (ml/ interjú: Henter Pál)

A második helyen a bolgár Mavrodieva Radoslava végzett 18,36-os dobással, míg a harmadik a belorusz Leantsuk Yulia lett, 18,32-es eredménnyel.

Békéscsaba polgármesterét népes szurkolótábor kísérte, akik végig élvezhették a kitűnő hangulatot, a több mint 10 ezer néző kíséretében, közöttük Szarvas Péter Békéscsaba város polgármestere.

 

"Nem így terveztem"

A férfiak 60 m gátfutását nagy magyar várakozás előzte meg, hiszen a szabadtéri Eb-ezüstérmes Baji Balázs is az indulók között volt, aki az elmúlt hetekben kétszer javított országos csúcsot. A nagy reménykedés ugyanakkor hamar semmivé foszlott, mivel a második futamban érdekelt vágtázó még a startpisztoly eldördülése előtt kiugrott, ezért kizárták.

 — Borzasztóan érzem magam, nem így terveztem, nagyon sajnálom, hogy ilyen korán véget ért számomra az Európa-bajnokság – értékelt az M4 Sportnak Baji Balázs. — Próbáltam higgadt maradni, hiszen láttam, hogy sok a kiugrás. Ez persze nem a véletlen műve, az indítóbírók nagyon sokat kivárnak, és ez nem a versenyt, nem a sportolókat szolgálja. De ez nem mentség, tudnom kellett volna kezelni a helyzetet. Profibb vagyok annál, mint hogy ilyen hibát kövessek el. Hibáztam, ebből tanulni kell, ezzel a puttonnyal kell hazautaznom - fogalmazott.

 

A fiatalok sem tétlenkedtek

A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője, Szebegyinszki Richárd szép győzelmet aratott a Junior és Ifjúsági Téli Dobó Bajnokságon, Szombathelyen, annak ellenére, hogy az időjárás miatt versenyzőink nem tudtak technikai edzéseket végezni. Edzője: Kurucsó Péter.

A Ricsi megközelítette első versenyén a Junior Európa-bajnoki kiküldetési szintet (55 m).

1. Szebegyinszki Richárd junior diszkoszvetés 1,75 kg: 53.72 

7. Keresztesi Kristóf junior diszkoszvetés 1, 75 kg: 39.85

További programok »

FEL