Új vezetést választott az Előre NKSE, Pocsai Tibor az új elnök

2017. március 14. 18:04 | behir.hu

2017. március 14-én tartott az EUbility Group-Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület. A közgyűlés két napirendi pontot tárgyalt, az egyik a létesítő okirat módosítása, összhangba hozása volt a vonatkozó új törvényi előírásokkal. A második napirendi pont pedig az egyesületi tisztújítás volt, mivel az elnökség 5 éves mandátuma lejárt.

Szabó Károly, aki hosszú évek óta vezette a klubot, már a közgyűlés előtt jelezte, hogy nem kíván újra indulni a posztért, de a jövőben elnökségi tagként és utánpótlás vezetőként továbbra is segíteni kívánja az egyesületet. A jelenlévő tagok Szabó Károlyt egyúttal az Előre NKSE örökös tiszteletbeli elnökévé választották.

A közgyűlés 10 fős elnökséget választott, a grémium tagja lett Hanó Miklós Békéscsaba Megyei Jogú Város Alpolgármestere, dr. Sódar Anita, a Városfejlesztési Kft. cégvezetője, Kozma János, a Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Opauszki Zoltán, az Önkormányzat fejlesztési tanácsadója, a Médiacentrum Kft. ügyvezetője, Paláncz György, a Széchenyi István Közgazdasági Szakgimnázium igazgatója, Pocsai Tibor, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. megyei igazgatója, Fülöp Csaba önkormányzati képviselő, a klub gazdasági vezetője, Szabó Károly örökös tiszteletbeli elnök, valamint a névadó EUbility Group Kft. képviseletében Figura Ferenc és Knyihár Krisztián.

Az alapszabály értelmében az elnökség tagjai 5 éves időtartamra Pocsai Tibort választották meg az egyesület új elnökévé.

A 49 éves Pocsai Tibor neve ismerős a békéscsabai kézilabda barátoknak, hiszen több mint egy évtizedig volt az első osztályú lila-fehér csapat játékosa, a felnőtt válogatottban is szerepelt, jelenleg az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. megyei igazgatója.

További programok »

FEL