Új SPAR üzlet nyitott a régi békéscsabai élelmiszerbolt helyén

2023. november 17. 06:00 | behir.hu

A vevők kényelmét és az igényes, a legmodernebb technológiákkal felszerelt környezetben való kiszolgálását tartja szem előtt a SPAR Magyarország, amikor minden évben Budapesten és vidéken is több áruházát felújítja, modernizálja, illetve újakat épít.

 A hazai vállalat minden esztendőben több milliárd forintot költ ezekre a fejlesztésekre, amelyeknek köszönhetően nem csak új, de környezetbarát módon működő üzleteket adhat át a fogyasztóknak. Ezúttal egy régi kereskedelmi létesítménybe lehelt új életet a vállalat, miután megnyitotta a 120 millió forintos beruházással felújított, 16 dolgozónak munkát adó Lencsési úti szupermarketjét.

A vállalat büszke rá, hogy olyan módon tudott egy új SPAR szupermarketet átadni, hogy a felújítás során a lehető legtöbb, már meglévő anyagot és berendezést újrahasznosította és így a lehető legkisebb környezeti terhelést okozta a korszerűsítés során. A SPAR beruházásai tekintetében mindig szem előtt tartja a fenntarthatóságot, ezért rendszerint úgy modernizál egy épületet, hogy az a korábbinál jóval takarékosabb üzemeltetést eredményezzen.

 

SPAR Békéscsaba a Lencsési úton. Fotó: SPAR

 

A békéscsabai, Lencsési út 20. szám alatt egy korábban is kereskedelmi egységként működött üzletet hasznosított újra a SPAR. A homlokzat frissítésen esett át, és átalakult az enteriőr is, ahol átlátható terek, modern bútorok segítik a vásárlókat a minél könnyebb eligazodásban. Kiemelt helyen szerepelnek az egészségtudatos életmódhoz tartozó bio- és mentes árucikkek, a hazai családi és kisvállalkozások által előállított élelmiszerek, valamint a kényelmi és saját márkás termékek.

A megújult eladótérbe új hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékségbútorok és kasszák kerültek. Az áruházba lépve elsőként a zöldségosztály fogadja a vevőket, ahonnan a kiszolgálópult, valamint a gyors bevásárlást segítő, előrecsomagolt húsokat és felvágottakat kínáló önkiszolgáló hűtők érhetők el, majd a tej-, a mirelit osztály és italos részleg várja a vásárlókat. Az eladótér kialakításakor a pékség a vevőbejárattal szemben kapott helyet, a hátulról tölthető polcok pedig mindig friss, áttekinthető árukínálattal állnak a vásárlók rendelkezésére. 

 

SPAR Békéscsaba a Lencsési úton. Fotó: SPAR

 

A 600 négyzetméternyi területen elhelyezkedő, újonnan nyitott áruház 16 dolgozónak ad munkát.

 

Az áruház elérhetősége és nyitvatartása:

5600 Békéscsaba, Lencsési út 20.                

H-P: 6:00-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 7:00-14:00

További programok »

FEL