Új gasztronómiai különlegesség: A Bitüm lett az év Munkácsy tortája

2024. február 13. 16:17 | Csiffáry Zsuzsanna

A békéscsabai önkormányzat és a Munkácsy Mihály Múzeum a világhírű festőművész születésének 180. évfordulója tiszteletére ismét meghirdette a Munkácsy torta pályázatot. Az idei versenyen Urbán Csilla a Bitüm elnevezésű süteményével győzött.

A beérkezett alkotásokat, Bartus Dóra olimpiai aranyérmes cukrász, Lipcsei László mestercukrász szakoktató, illetve a Munkácsy Negyed intézményeinek képviselői bírálták el..

Bartus Dóra kiemelte, hogy először a külcsínt vizsgálták, majd következett a mindent eldöntő ízvilág. Hangsúlyozta, hogy a Munkácsy tortának elsősorban finomnak kell lennie. Megerősítette, hogy a megjelenés és az ízvilág mellett a fantáziavilág, a kidolgozottság, az állag és a modern cukrászati technika megoldásai is sokat nyomtak a latban.  

 

Galéria

 

Békéscsaba alpolgármestere a zsűri elnökeként vett részt a torták megítélésében. Varga Tamás felvezette a Munkácsy torta történetének előzményeit. 

– A 170. évfordulón, 2014-ben választottuk meg első alkalommal az év Munkácsy tortáját. Majd az ezt követő években is finom édességek kerültek a "palettára", amelyek azóta is népszerűek. Minden egyes cukrászati műremek megtalálható a város több pontján, így a Munkácsy Negyedben is – fogalmazott. 

A szervezők szerint a Munkácsy torta tovább öregbíti a város és a festőművész hírnevét, a verseny pedig a helyi mestereknek is nagy lehetőséget jelent a kitörésre.

A szervezők Békés vármegyei cukrászok jelentkezését várták. A beérkezett pályamunkák közül Urbán Csilla édessége nyerte el a Munkácsy torta címet. A győztes cukrász úgy fogalmazott: körültekintő kutatómunkát végeztek a festőfejedelemről, akinek a kedvenc gyümölcsét, az almát helyezték a középpontba.   

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

A Munkácsy torta címet egy évig viseli a Bitüm elnevezésű pályamunka.

 

Galéria

További programok »

FEL