Új év, új pályázatok

Varga Diána | 2017. január 09. - 12:29

A tavalyi sikeres pályázatok után újabb projektekbe kezdhet Békéscsaba önkormányzata. 2016-ban 18 esetben nyújtotta be fejlesztési igényeit a város a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), amely 6,5 milliárd forintot hozott a konyhára. 2017-ben 30 pályázatot nyújthat be a város. 

 

A tervekről Hanó Miklós alpolgármester, Herczeg Tamás tanácsnok, Opauszki Zoltán fejlesztési tanácsadó és dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője tájékoztatott január 9-én, a városházán.

A gazdasági ügyekért felelős alpolgármester hangsúlyozta: 2016-ban komoly fejlesztéseket indított a város, ugyanakkor hozzátette, a Békéscsaba összhangban van a kormány fejlesztési programjaival, a megyeszékhely mára szinte önerő nélkül nyer pályázatokat. Mint mondta, a TOP és a Modern Városok Programnak köszönhetően komoly fejlesztések jöhetnek létre a városban, amelyek a lakosságot szolgálják – tette hozzá Hanó Miklós.

 

Új kerékpárutak és bölcsődefejlesztés is lesz

Herczeg Tamás arról tájékoztatott, hogy tavaly 18 fejlesztési igényt nyújtott be a város. Idén várhatóan mintegy 30 pályázat lesz, közel 8,4 milliárd forintos értékben. A Kétegyházi és a Csanádapácai úti ipari területek fejlesztésre lehet számítani, 818 millió forintos értékben, de folytatódhat a kerékpárúthálózat bővítése, így Békéscsaba belvárosát köthetik össze Fényessel, 365 millió forintból – sorolta a részleteket a tanácsnok. A Lencsési utat is összeköthetik a Kétegyházi úttal 1,8 kilométer hosszan, illetve a Szabolcs utcán és a Temető soron folytatódhat a kerékpárúthálózat bővítése. A tervek szerint energetikai korszerűsítésen esik át a Wlassics sétányon található 3. számú, és a Sziklai utcai MIVA bölcsőde, de nem marad ki a Szegfű utcai és a Lencsési úti óvoda sem a korszerűsítésből, ezek bekerülési költsége összesen 395 millió forint – ismertette a részleteket a tanácsnok.

Dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője arra emlékeztetett: az Integrált Területi Program határozza meg a város több éves fejlesztési terveit, melynek egy szelete a TOP. Mint mondta, többen kérdezték, miért nincsenek például idősek otthonait, a bérlakás-hálózatot, vagy egyéb területeket célzó fejlesztéseket, de kiemelte: pontosan meghatározott, mire költhetők a pályázati források. Leszögezte ugyanakkor, hogy a város keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel e területeket is fejleszteni lehet.

 

Gasztrosétány és kilátótorony a CsabaParkban

Az újonnan benyújtandó pályázatok előrehaladott állapotban vannak, nyárig mindet benyújtanák, hogy mielőbb megkezdődhessen a kivitelezés – közölte a cégvezető. Kiemelte a Zöld város projektet: a CsabaParkban 4 kilométer hosszan futópálya épülhet, gasztro-sétányt hoznának létre, de a tervek közt szerepel egy kilátótorony, csónakázótó kialakítása és télen korcsolyázási lehetőség biztosítása. Ehhez a projekthez tartozik a Lencsési lakótelep rehabilitációja, amely a Szabó Pál és a Haán Lajos tér fejlesztését fogalja magában, 739 millió forintos bekerülési költséggel. A városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztésekhez kapcsolódik a Keleti kertek, a Kastélyszőlők és a Bethlen utca vízrendezése 350 millió forintból.

15 önkormányzati intézmény esetében energetikai korszerűsítést hajtanának végre, mintegy 2,3 milliárd forintból, az egészségügyi fejlesztések között pedig Védőnői Centrum kialakítása is szerepel a Dedinszky utcán, 150 millióból. Napirendre került az idősklubok fejlesztése, így Mezőmegyeren, a Kossuth utcain túl Gerlán, a Jázmin utcai és a Mokry utcai idősek nappali ellátása újulhat meg – zárta sorait a cégvezető.