Új bölcsődei ellátások indultak

2017. május 12. 10:43 | Kovács Dávid

 

Az év elejétől átalakult a bölcsődei ellátások rendszere, amelyet a szülők, a családok igényeihez igyekeznek igazítani. A változásokról a Békés Megyei Kormányhivatal épületében tartottak tájékoztató napot.

 

A megye számos településéről érkeztek intézmények, civil és egyházi szervezetek képviselői a találkozóra. Battonyán hosszú évek óta nem működik bölcsőde, most azonban újra megnyithatja kapuit az intézmény.

– A régi bölcsőde épületében működik 2009-től a Biztos Kezdet Gyerekház. A tapasztalat is azt mutatja, hogy van igény rá. Továbbá annak a törvényi előírásoknak is meg kell felelni jövő év december 31-ig, hogy alakítsunk ki egy bölcsődét. A településen az évi születésszám 45-60 között alakult az elmúlt években – emelte ki Klubán Éva, a Battonya Városi Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet intézményvezetője.

A változások között szerepel, hogy minden településen, ahol negyvennél több 3 év alatti gyermek él vagy legalább 5 család igényli a bölcsődét, ott 2018 végétől kötelező lesz biztosítani az ellátást.

– A korábbi bölcsődék mellett a mini bölcsőde, a családi napközi utódja, a családi bölcsőde és a munkahelyi bölcsőde is megjelenik. Egyre nagyobb az igény a bölcsődékre, sokan mennek vissza dolgozni és szeretnék biztonságban, jó körülmények között tudni három év alatti gyermekeiket. A meglévő ellátási formák mellett, főként a kisebb településeken jó lehetőséget jelentenek a mini és a családi bölcsődék – mondta Fűrész Tünde miniszteri biztos, hozzátéve, hogy örömükre nagy az érdeklődés az új lehetőség iránt.

Az új lehetőségek kialakítására az uniós források mellett hazai forrás is rendelkezésre áll. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével mintegy 100 milliárd forint jut fejlesztésekre.

Herczeg Tamás tanácsnok kiemelte: a kormányzati szándék nagymértékben azonos az önkormányzati szándékkal.

– Békéscsabán 2010-2011-ben volt egy nagymértékű bölcsődefejlesztés, a TOP fejlesztéseknek köszönhetően pedig 2018 végéig szintén két bölcsőde fejlesztése valósulhat meg – mondta a tanácsnok.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

FEL