Továbbra is veretlenül!

2017. február 18. 06:55 | behir.hu

A hétközi két MEVZA Kupa mérkőzést követően hazai pályán újra a bajnokságban kellett helytállnia a csabai röplabdás lányoknak. Az áldozat ezúttal a fővárosi MTK együttese volt, mert az nem lehetett kérdés a találkozó előtt, hogy a vendégekre ezúttal az áldozati bárány szerepköre jut.

A meccs előtt ünnepélyes pillanatoknak voltak szemtanúi a szurkolók, a Himnusz hangjaira felvonták a múlt héten elhódított Magyar Kupa-diadalt jelző zászlót. Ezzel együtt már öt (három bajnoki és két Magyar Kupa) függ a Békéscsabai Városi Sportcsarnok falán.

A találkozó elején próbált ugyan ragadni ellenfelére a vendég együttes, de ez nem sokáig tartott. A csabaiak az első technikainál már biztosan vezettek. Molcsányi, Szakmáry és Bodnár ezúttal pihenőt kapott, de a játékrész felénél megnőtt a különbség a felek között, az MTK szépen lassan leszakadt, s bár a BRSE adott néhány könnyű pontot, különösebben nem kellett izgulniuk a hazai drukkereknek, 25-19 a vége.

A második játékrész elején sem változott semmi, a BRSE a papírformának megfelelően alakította az eredményt. Különösen emlékezetes marad a kilencedik viharsarki pont, amikor is Tálas fantasztikus mozdulattal, már-már földöntúli bravúrral szerzett pontot csapatának! Smirnova is jeleskedett a mérkőzés ezen periódusában, a vendégek nem tudtak mit kitalálni, mindössze 13-ig jutottak.

A harmadik játékban pillantok alatt 5-0 lett az eredmény, hiába kért időt a vendégek mestere. Aztán ezt követően hamar kialakult a tíz pontos különbség is. Sasa Nedeljkovic mester megtehette, hogy azoknak adott ezt követően több játéklehetőséget, akik eddig kevesebbet kaptak, sőt, Glembóczki Zóra élete első bajnokiján jutott szóhoz a felnőttek között. Volt ugyan egy plusz ötös szériája ekkor a fővárosiaknak, de ezzel el is lőtték a puskaporukat, 16 pontot szereztek.

Továbbra is veretlen s bajnokságban tehát a BRSE, és nagy valószínűséggel a vasárnapi Palota elleni idegenbeli derbin sem fog megszakadni a sorozat.

Szegedi Zsolt
 

FEL