Tóth Sándor: Márton Anita mögött óriási munka áll

2016. augusztus 13. 13:33 | Laczkó Viktória

Márton Anita országos csúccsal lett harmadik a riói olimpián. A súlylökő 19.97 méteres lökésével a dobogó harmadik fokára léphetett. 

A sportoló az első sorozatban 17.60-nál melegített be, de a másodikra több mint egy métert javított (18.72), harmadikra 19 méter fölé jutott (19.39) -írja a nemzetisport

A 19.87-tel utolérte Michelle Cartert, de az amerikai – aki második dobásával mindenképpen megelőzte volna – befejezésképp hatalmasat dobott (20.63), és ezzel megelőzte az addig vezető címvédőt, az új-zélandi Valerie Adamset.

- Azt gondoltam, hogy az első három hely mindegyikéért húsz méter felett kell lökni, de hál' Istennek nem mindenki időzítette jól a csúcsformáját, nekem pedig edzőm segítségével ismét sikerült eltalálni a formaidőzítést, hogy megint a legnagyobb versenyen érjem el a legjobb eredményt –mondta Márton Anita a vegyes zónában. – Nagyon izgultam, főleg a selejtező előtt, de most az első lökésemen is látszott… Utána megnyugodtam. Van bennem egy olyan gát, amelyet nehezen lépek át, nagyon kell az az első érvényes kísérlet. Szépen, lassan sikerült fölépíteni, és sorozatról sorozatra javítani.

- Amikor kiderült, hogy megvan a bronzérem, sírva fakadtam, mindenféle kavargott a fejemben, nem akartam elhinni, hogy sikerült. Aztán arra, hogy ebben mennyi munkám benne van. Az elmúlt tizenöt évben rengeteget dolgoztam azért, hogy egy ilyen jó eredményem legyen – tette hozzá a magyar versenyző.

Márton Anita a nők között a magyar atlétika hetedik olimpiai érmét szerezte.

A békéscsabai klub ügyvezetpje, Tóth Sándor elmondta: - Fantasztikus munka áll Anita mögött, nem is lehet egy pár mondatba összefoglalni, hiszen többéves munka. 12 éves kora óta csinálja ezt, most 26 éves. Tehát, ha összeadnánk ezt a munkát, akkor az valami fantasztikus eredmény. Mondtam egyszer Anitának, mikor láttam, hogy mennyit súlyzózott, emelt, lökött súllyal az edzőteremben: add össze, hogy mennyi ez kilogrammban, és amikor jött elmondta, hogy 15.000 kilogrammot emelt meg. Tehát ezzel is lehet érzékeltetni ezt a fantasztikus munkát. Utána pedig délután képesek voltak 2,5-3 óra hosszát itt a súlylökő körből techninkázni, lökni, volt mikor nagyon sokat a hat kilós golyóval - és nem a 4 kilogrammos golyóval - rengeteget lökni. Hozzátette: - Fantasztikus munka van emellett és mindemellett kellenek még kiegészítő gyakorlatok, ami hozzátartozik az egészhez. Én csak azt tudom mondani, hogy sokan lehet csak azt látják, hogy elrepül egy súlygolyó, de ebben óriási munka fekszik. 

A mesteredző elmondta, hogy utóbbi időben a világversenyeken tudja a legjobbakat hozni Anita, és mindig a döntőben, a döntőnek az utolsó lökésében. Ami ma hajnalban is történt Rióban, az utolsó lökéssel fantasztikus országos csúcsot lökött és a dobogóra állhatott. 

Kifejtette: - a cél elsősorban a döntőbe kerülés volt. Az meg is történt tegnap délután és a döntőbe kerülésről tudni kell, hogy 12 kerülnek a döntőbe és ott löknek mindenki hármat és az első nyolc folytathatja, még hármat lökhet. Anita elég gyengén kezdte a döntőben való lökését, de a második lökésre már 18 fölé lökött jóval, amivel a 6. helyen volt és a harmadik lökéssel, mivel már felszabadult volt, lökött egy 19,39-es dobást, amivel már a 4. helyre kúszott fel. A negyedik hely után majd a hatodik dobása döntötte azt el, hogy a dobogóra kerülhetett. 

Végül Tóth Sándor így fogalmazott az eredményről: - azt hiszem, hogy nemcsak a békéscsabai atlétikának jelent ez sokat. Éppen hajnalban hallottam azt a statisztikai adatot, hogy 1968-ban volt utoljára érmes atléta olimpián és ez is egy óriási dolog, tehát a magyar atlétikának is sokat jelent, de én úgy gondolom, hogy Békéscsaba atlétikájának is és Békéscsabának ez egy fantasztikus dolog. Én tudom és biztos vagyok benne, különösen Baji Balázs teljesítménye után is, hogy ezt észreveszi mindenki és Békéscsaba atlétikáját ugyanúgy fogják támogatni, mint bármelyik más sportágat és mindenki örülni fog ennek az eredménye.

Az atlétikai pálya szomszédságában található Sport 2 sörözőben szép számban gyűltek össze a drukkerek, akik Márton Anitának szorítottak a súlylökés tegnapi selejtezőjében. Gregor László a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club középtávfutója is a helyszínen szorított: - Nagyon jó érzéssel tölt el minket, hogy kint van az olimpián, én kimerem mondani, hogy éremesélyes, nagyon jó volt, hogy többen is kijöttünk többen, a klubvezetés és több atléta is kint volt és szurkoltunk neki együtt, hogy jól sikerüljön a selejtező és szerintem a maximumot nyújtotta, amit ilyenkor kell.

FEL