TOP: Több mint 1,1 milliárd képzési és foglalkoztatási programokra

2016. július 31. 04:24 | Mikóczy Erika

Békéscsaba önkormányzata kiemelt fontosságúnak tartja az új munkahelyek teremtését és a meglévő munkahelyek megőrzését. A város erejéhez mérten saját forrásból is támogatja a vállalkozások munkahelyteremtését, emellett igyekszik pályázatok révén elősegíteni azt, hogy mindenkinek biztos megélhetése legyen. Ezért meghatározó fontosságú a TOP-6.8.2. „Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében” elnevezésű pályázat, amely több mint 1,1 milliárd forint támogatásban részesült – mondta Hanó Miklós alpolgármester.

A TOP-6.8.2-15. kódszámú pályázati felhívás célul tűzte ki az emberi erőforrás-fejlesztések, a foglalkoztatás-ösztönzés és társadalmi együttműködések támogatását. A célt a Kormány a megyei jogú város önkormányzataival, kormányhivatalokkal, illetve a foglalkoztatás-fejlesztésben érintett helyi és egyéb megyei szereplők együttműködésével tervezi elérni.

Mint azt Hanó Miklóstól megtudtuk, ebben az esetben egy nagyon összetett pályázatról van szó, amelynek többek között a képzés, az átképzés és a foglalkoztatás fejlesztése is része. A pályázati célja, hogy a megyei jogú város önkormányzatának vezetésével, a megyei jogú városra és annak vonzáskörzetére kiterjedően létrejövő foglalkoztatási együttműködések, partnerségek (paktumok) hozzájussanak azon forrásokhoz, amelyek segítségével - a kialakított stratégia mentén - képzési és foglalkoztatási programjaikat megvalósíthatják. Ezen intézkedésével a Kormány támogatja az együttműködések, partnerségek azon tevékenységeit, amelyek munkaerő-piacuk bővítéséhez, célcsoportjaik képzéséhez, elhelyezkedéséhez és a szereplők együttműködésének erősítéséhez szükségesek.

A fejlesztéseket kétszintű beavatkozás keretében valósítják meg: megyei és helyi, megyei jogú városi szinten. A támogatás célja, hogy megyei szinten átfogó, országos paktum-rendszer jöjjön létre, amelynek alapjait a helyi megállapodások alkotják.

Az Európai Unióban már évtizedek óta legjobb gyakorlatként számon tartott területi foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési megállapodások (paktumok) a lehető leghatékonyabb eredményeket biztosító helyi szinten létrejött többszereplős együttműködések, amelyek elsődleges célja az adott térség gazdaságának fellendítése, foglalkoztatási szintjének növelése és a lakosság életszínvonalának növelése.

Az intézkedés közvetlen célja a megyei jogú városi foglalkoztatási együttműködések (paktumok) képzési és foglalkoztatási programjainak támogatása, tevékenységi körük, eredményességük, hatékonyságuk növelése, továbbá a foglalkoztatás helyi szintű akciótervek megvalósításával való bővítése, az álláskeresők munkához juttatása.

Megyei jogú városi szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések keretében, programszerű és integrált, a megyei jogú város területére, vonzáskörzetére kiterjedő, a megyében releváns valamennyi gazdasági ágazatot felölelő, megyei szintű gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködések támogatása és célcsoport képzéséhez, foglalkoztatásához kapcsolódó program valósul meg.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint konzorciumvezető a Békés Megyei Kormányhivatallal, mint konzorciumi partnerrel nyújtott be pályázatot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 6.8.2-15. kódszámú „Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében” tárgyú pályázati felhívásra.

A pályázat összesen 1 104 000 000 Ft összegű támogatásban részesült.

A projektről alábbi videónkban is beszámolunk:

További programok »

FEL