TOP: 900 millió forintból újabb fejlesztések Békéscsabán - videóval

2017. augusztus 2. 18:32 | Kovács Dávid

Összesen 900 millió forintból valósulnak meg újabb fejlesztések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően Békéscsabán. Ebből a forrásból többek között három békéscsabai idős klub újul meg, összefüggő, jó minőségű kerékpárút épül Fényesig, valamint több helyszínen a csapadékvizet elvezető rendszert is korszerűsítik.

Tulkán Györgyné kedden délelőtt is egy jó hangulatú kártya partyba csöppent a Kossuth utcai idősek klubjában. Férjével már több mint 10 éve jár a mezőmegyeri idős klubba. Elmondása szerint szeretik itt tölteni a szabadidejüket, és örömmel fogadták a hírt, hogy megújul az intézmény.

– Nagyon várjuk, már hosszú évek óta ígérik, hogy megkapjuk, most végre sikerül. Nagyon várjuk, hogy kész legyen, mert ez a hely kicsi. Már annyian vagyunk, hogy ha mindenki itt van, akkor nem is férünk be – árulta el az idős hölgy.

A Kossuth utcai épület felújítására már több pályázatot is beadtak, eddig sikertelenül. Apróbb átalakítások minden esztendőben voltak, azonban ilyen nagy felújítást még nem hajtottak végre.

– Az idősek részére egy teljesen új épületrészt alakítanak ki. Megfelelő méretű közösségi tereket hoznak létre, de a mozgáskorlátozottakra is gondolnak majd, akadálymentesített bejáró is készül. A parkoló kialakításánál is kiemelt hangsúlyt helyeznek majd a mozgáskorlátozott helyek kialakítására – fogalmazott Bátori Zsuzsanna, a Békéscsabai Kistérségi Egységesített Szociális Központ intézményvezetője.

 

 

A mostani beruházás még két további idős klubot érint, a Mokry utcait és a gerlai Jázmin utcait, de a Bankó András utcai ingatlan területén 74 millió forintból szintén egy szociális alapellátási intézményt alakítanak ki.

– Három területen összességében 900 millió forintot nyertünk. Az elvégzett munka, a pályázat megírása, illetve előkészítése ezúttal is példamutató és mintaértékű – jelentette ki Hanó Miklós alpolgármester a városháza tárgyalójában megtartott sajtótájékoztatón.

Herczeg Tamás tanácsnok kiemelte, a megyeszékhelyen működő nyolc idős klubból háromban már időszerű volt a felújítás, hiszen Békéscsabán többszáz idős veszi igénybe ezeket az alapszolgáltatásokat. Dr. Sódar Anita cégvezető elárulta, a tervezéssel megfelelő ütemben halad a Békéscsabai Városfejlesztési Kft., az idős klubokat érintő projekt munkálatai 2018 tavaszán indulhatnak, a felújítást 2019 januárjában kell majd befejezni.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően emellett egy 365 millió forintos projektből összefüggő, jó minőségű hat kilométeres kerékpárutat alakítanak ki a Dózsa György úttól Fényesig. Azokon a szakaszokon, ahol már van kerékpárút, ott korszerűsítik, illetve szélesítik az utat. Ez a fejlesztés várhatóan 2019 végén fejeződik be.

Egy 350 millió forintos program révén pedig több helyszínen korszerűsítik a városban a csapadékvizet elvezető rendszert is. Dr. Sódar Anita kiemelte, számítanak a lakosság segítségére, ugyanis meglehetősen szűk utcákról van szó, így a később aszfaltozó munkálatok miatt az ingatlanok tulajdonosainak le kell adni a telkeikből egy-egy részt, de ezt még nem mindenki tette meg.

További programok »

Önkormányzati hírek

Raul Toomas: Lehetne észt testvérvárosa Békéscsabának

Békéscsabára látogatott Raul Toomas, Észtország magyarországi nagykövete csütörtökön, aki a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Észt napján tartott előadást országáról. Ezt követően diplomáciai látogatást tett a békéscsabai Városházán, ahol Szarvas Péter polgármesterrel több témában egyeztetett.
14:18
FEL