Több turista az országban! Békéscsabán a kerékpáros túrákat népszerűsítenék.

2016. február 15. 17:57 | Varga Diána

Nőtt a vendégéjszakák száma 2015-ben az előző évihez képest, és országos szinten nagyobb a kereskedelmi szálláshelyek bevétele is. Habár kevesebben érkeznek külföldről, emelkedett a belföldi forgalom. Békéscsabára például egyre több román vendég érkezik.

Több mint 25,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek Magyarországon 2015-ben. Ez az arány 5,4 százalékkal magasabb az előző évihez képest. A belföldi vendégek összesen 12 millió 850 ezer vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken a Központi Statisztikai Hivatal februári adatai szerint. Az emelkedést a békéscsabai Arcanum Hotel munkatársai is tapasztalták.

Vlasits Gergely az Arcanum Hotel igazgatója híradónk megkeresésére elmondta, hogy a vidéki városokban inkább a belföldi turizmus az, ami jellemző, 60-70%-os részarányban, kb. 26%-ban vannak jelen a külföldiek. Hozzátette, hogy Kelet-Magyarországon főleg Békéscsabára vetítve, illetve a Dél-Alföldi régióban a román küldő-piacnak a dinamikus fejlődése tapasztalható. Vlasits Gergely továbbá elmondta, hogy 2014-2015-ben mintegy 22 százalékkal emelkedett a forgalom.

Békéscsaba turisztikai kínálata erősen épít a nagy rendezvénysorozatokra. 2015-ben a kolbászfesztivál látogatóinak száma meghaladta a 100 ezret. Erről nemrég Aktuális című műsorunkban beszélt Hégely Sándor fesztiváligazgató: „Igyekszünk mindenhol láthatóvá tenni, népszerűvé tenni, hogy ebben az évben lehetőleg még többen érkezzenek Békéscsabára. Ez egyrészt a fesztivál miatt fontos, másrészt Békéscsaba turizmusának is rendkívül fontos, hogy az, hogy akik ide érkeznek, ők olyan tapasztalatokkal menjenek el, hogy ne csak erre a négy napra jusson eszükbe eljönni, hanem az év más időszakában is megjelenjenek turistaként Békéscsabán.”

A békéscsabai tapasztalatok azt is mutatják, hogy az előző évihez hasonlóan alakult a turisztikai szezon.

Gulyás Péter a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a fürdő szolgáltatása. Emelkedett a román vendégek száma és a szállodák is egyre népszerűbbek, főleg azok ahol valamilyen pluszszolgáltatást nyújtanak.. Gulyás Péter hozzátette, hogy megjelentek a klasszikus turisták Békéscsabán, ennek az emelkedésében bízunk a jövőben is. 

A turistákat nem csak a fesztiválokra csalogatnák a jövőben városunkba. Az egyesület olyan kerékpáros túrák szervezésében gondolkodik a szálláshelyekkel összefogva, amelyek még több üdülőt vonzhatnak a megyeszékhelyre.

A Békéscsabai Turisztikai Egyesület egyébként nemrég vette át a Tourinform Iroda működtetését, amely a Csabagyöngye Kulturális Központból a Szent István térre költözött.

FEL