Több mint félezer kisdiák vívott Budapesten

2016. március 12. 08:32 | behir.hu

Az ország 15 megyéjének, valamint a főváros 13 kerületének több mint 80 iskolájából 648 kisdiák mérte össze vívótudását pénteken Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, az I. Országos Sulivívó Találkozón. A több száz ifjú kardforgatót megmozgató, teltházas rendezvényen a párbajtőröző lányok között az óbudai Fodros Általános Iskola diákja, Szarvas Rita, a fiúknál pedig a békéscsabai Szabó Pál téri Általános Iskola tanulója, Tusják Adrián bizonyult a legjobbnak a páston.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett vívótalálkozón a kardforgató diákok a sportág legjobbjaival, olimpiai, világ- és Európa-bajnokainkkal – többek között Nagy Tímeával, Szilágyi Áronnal, Imre Gézával, valamint a junior világ- és Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki bronzérmes kardozóval, Márton Annával – is találkozhattak. 

– Nem akartunk arra várni, hogy majd a gyerekek lejönnek a vívóterembe. El akartuk vinni a vívást az iskolákba – fogalmazott köszöntőjében a rendezvényt életre hívó Magyar Vívó Szövetség elnöke. Csampa Zsolt hozzátette: a szövetség az elmúlt időszakban ezért országszerte összesen 95 általános és középiskolának biztosított vívófelszereléseket annak érdekében, hogy újjáélessze az iskolai vívás hagyományait Magyarországon. Ezekben az állami és egyházi oktatási intézményekben az adott település vagy megye vívóegyesületeinek legjobb szakembereivel, edzőivel együttműködve, részben a tornaórák keretében, részben tanórán kívüli foglalkozásként indulhatott meg a vívásoktatás. Az elnök kiemelte: a Sulivívó Program eredményeként ezekben az iskolákban ma már mintegy két és félezer vívó kisdiák jelenti az utánpótlást: a magyar vívás jövőjét. 

A pénteki I. Országos Sulivívó Találkozón a résztvevő, csaknem 650 vívó diák közül a legkisebbek tudáspróbán mutathatták meg, mit tanultak a páston, a nagyobbak pedig versenyszerűen vívhattak meg egymással. Az ifjú vívóknak a verseny izgalmain túl a legnagyobb élményt bizonyára az jelenti, hogy a rendezvényen találkozhattak, beszélgethettek a sportág legjobbjaival. Mindezek mellett a kardforgató kisdiákok kipróbálhatják tudásukat az elektromos szúrópárnán is, műanyag fegyverrel vívhatnak, továbbá kiegészítő programként Szilágyi Áron vagy Márton Anna „bőrébe bújhatnak” a greenbox-fotózásnak köszönhetően, valamint olyan híres vívóbajnokok izgalmas csörtéiről nézhetnek filmeket, mint Zorro, vagy a Csizmás kandúr. A sportág fortélyait pedig még könnyebben elsajátíthatják, és otthon is gyakorolhatják a gyerekek annak a vívó-képregénynek köszönhetően, amit ajándékként hazavihetnek magukkal. 

A szervezők bíznak benne, hogy a programmal még több diáknak sikerül kedvet csinálni ahhoz, hogy akár versenyszerűen, akár csak szabadidős tevékenységként, de elsajátítsák a legnemesebb és egyúttal a legeredményesebb sport, a vívás alapjait Magyarországon.

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

FEL