Több fronton is aranyért küzd a BRSE

2024. január 1. 14:55 | Hidvégi Dávid

Hullámzóan teljesít a 2023/24-es szezonban a Swietelsky-Békéscsaba. Tóth Gábor együttese a CEV Kupából már kiesett, ugyanakkor a MEVZA és a Magyar Kupában még versenyben van, míg az Extraliga alapszakaszában az élmezőnyben foglal helyet.

Nem kezdődött jól a 2023/24-es szezon a Swietelsky-Békéscsaba számára, hiszen rögtön a nyitó fordulóban 3-1-es vereséget szenvedett a rivális FATUM-Nyíregyházától. A csapat később idegenben visszavágott a nyírségi együttesnek, hiszen decemberben, ugyanilyen arányban győzött. A BRSE ugyanakkor a Vasas-Óbuda és a Kaposvár ellen is kikapott hazai környezetben, ennek ellenére továbbra is az élmezőnyben van.

– Az a baj, hogy sok meccsen hullámvölgyekbe megyünk bele, amelyekből nagyon nehezen jövünk ki, mert olyan, mintha behúznák előttünk függönyt, de itt mutatja meg a csapat az igazi arcát, hogy fel tud belőle állni. Nem mondom, hogy nyugodtan, de vissza tudjuk hozni ezeket a meccseket – mondta az együttes centere, Kump Alíz.

A BRSE ebben a szezonban is szerepel a nemzetközi porondon. A csapat a lengyel Bielsko-Biala ellen kettős vereséggel esett ki a CEV Kupából, ugyanakkor a MEVZA-Kupában bejutott a legjobb négy közé.

– Az volt a probléma gyökere, hogy a nagyon jó és lendületes MÁV Előre meccs után kicsit bele aludtunk a heti munkába. Nem titok, erről beszéltünk a csapattal, de nem sikerült magunkat ebből felrázni. Azt, hogy a lengyel csapat ellen kiestünk, nem nevezném hullámvölgynek, ott az történt, hogy még mindig nem hisszük el igazán, hogy versenyképesek vagyunk egy ilyen csapat ellen is – fogalmazott Tóth Gábor vezetőedző.

A BRSE a Magyar Kupában még versenyben van. Az együttes a Szent Benedek Röplabda Akadémia elleni első meccsen 3:2-es vereséget szenvedett, a visszavágót január 14-én játsszák Békéscsabán. Tóth Gábor csapata legközelebb január 6-án lép pályára az Extraligában a MÁV Előre otthonában.

További programok »

FEL