Terrorizálta a nőket Medgyesegyházán

2016. június 7. 11:38 | Fekete Kata

Nyolc bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi ellen javasol vádemelést a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság.

 A 43 éves medgyesegyházi K. András 2008 augusztusa és 2015 novembere között minden hónapban úgy adott kölcsön egy nőnek, hogy az átadott összeg többszörösét kérte vissza. Közel 5 éven át egy másik nővel is hasonló kapcsolatban állt, őt is súlyos nélkülözésnek tette ki azzal, hogy aránytalanul magas kamatra adott neki kölcsönt. Ha nem kapta meg időben az általa meghatározott részletet, azzal fenyegette a nőket, hogy bántalmazza, megöli őket. 
Tanyáját bérbe adta egy nőnek és fiának, akiket szintén többször megfenyegetett. Egy alkalommal úgy követelt pénzt a nőtől, hogy arcon ütötte, majd a karjainál fogva rángatta. Később elvette a fiú bankkártyáját azzal, hogy majd ő kezeli a jövedelmüket. A kártyával 2013 és 2015 között több mint 3 millió forintot vett le a bankszámlájukról. Emellett rendszeresen arra kényszerítette őket, hogy házai körül munkát végezzenek. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem dolgoznak neki, ki kell költözniük a tanyájából. 
 
A 43 éves K. Andrást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság uzsora-bűncselekmény, rablás, zsarolás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és kényszermunka bűntettek elkövetésével gyanúsítja. Emellett a rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a medgyesegyházi férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is indított büntetőeljárást. A nyomozás adatai szerint 2015. augusztus 12-éről 13-ára virradó éjjel egy horvátországi kikötőből ellopta egy horvát férfi gumicsónakját a rászerelt csónakmotorral együtt. A motort a rendőrök a nála tartott házkutatás során megtalálták, lefoglalták és visszaadták a sértettnek.
 
A bűncselekmények miatt elrendelt nyomozást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2016. június 3-án lezárta és az eljárás iratait az előzetes letartóztatásban lévő K. András ellen vádemelési javaslattal küldte el a Battonyai Járási Ügyészségre.

A férfi elfogásáról készült

">videó itt látható. 

 

Forrás: Police.hu

FEL