Terefere Czitor Attilával a Művész Kávéházban

2017. április 26. 15:32 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Czitor Attila színművész lesz a Terefere a Művész Kávéházban című programsorozat következő vendége április 28-án, pénteken 17 órától.

A fiatal színművész a Színitanház elvégzése után a Békéscsabai Jókai Színházban folytatta pályafutását. Legutóbb a Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk című angol komédiában nyújtott kiemelkedő alakítást. Nemcsak a színpadon, hanem a kulisszák mögött is sokat tesz egy-egy darabért, több esetben feltűnt már rendezőasszisztensként, sőt, már rendezőként is.

–Azért szeretem a rendezést, mert sokat tanul belőle az ember: megismeri a színészt, fejlődik a kommunikáció, le kell fordítani a rendezőt színészi nyelvre és fordítva, emellett rengeteg empátiát igényel ez a fajta munka. Összességében pedig jobban átláthatom egy darab születését – mondta el korábban.

Czitor Attilával a Kállai-díjas Kadelka László tereferél április 28-án, pénteken, 17 órától a Művész Kávéházban.

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

További programok »

Itthon

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL