Tavaszra hangolnak a harkályok

2017. február 22. 05:27 | Mikó Melinda

Az időjárás még télies ugyan, de a Körös-Maros Nemzeti Parkban élő madarak már érzik a tavasz közeledtét. A Maros-ártérben egyre hangosabban kopácsolnak a harkályok.

A tavasz közeledtét általában a vonuló madarak megjelenéséhez kötjük, ritkán gondolunk arra, hogy a nálunk állandó fajok is sokféleképpen jelzik ezt. A harkályok például egyre hangosabban dobolnak az erdőkben. Csőrükkel másodpercenként akár húszat is képesek ütni. Mivel énekelni nem tudnak, így ezzel a dobolással jelölik ki territóriumukat, későbbi fészekrakó helyüket.

Magyarországon, ezen belül a Körös-Maros Nemzeti Parkban is a nagy fakopáncs a leggyakoribb harkályfaj. A Maros-ártérben az utóbbi években rendszeresen találkozhatunk fekete harkállyal is. A zöld küllő szintén gyakori harkályfaj errefelé.

A harkályok a kopácsolást a területkijelölés mellett táplálékszerzésre is használják. Így állapítják meg, hogy van-e élelem a beteg fák kérge alatt. Ha igen, akkor apró lyukakat vájnak, majd horgas nyelvükkel mélyen benyúlnak az üregbe és kiszedik onnan a rovarokat.

A tavaszi területkijelölő dobolásra általában száraz fákat választanak, mert azok hangja messzire elhallatszik. Előfordul, hogy a köztéri parkok fém hulladéktárolóin, vagy bádog lámpatetőkön kopácsolnak, hívogatva párjukat.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

FEL