Tavaly majdnem 10 százalékkal drágult a termőföld

2023. július 21. 06:22 | behir.hu

Tavaly a korábbi évek áremelkedését meghaladó mértékben, majdnem 10 százalékkal drágult a termőföld Magyarországon - közölte az MTI-vel csütörtökön az MBH Bank.

A szántók ára az átlag alatt és az éves inflációtól is elmaradva 7,4 százalékkal emelkedett, egy hektár átlagosan 1,94 millió forintot ért. A drágulás mértéke 18 százalékkal Észak-Magyarországon volt a legjelentősebb. A hektáronkénti ár Békésben, Hajdú-Biharban és Tolnában volt a legmagasabb, mintegy 2,5 millió forint, Hajdúszoboszló és Hajdúböszörmény térségében 3 millió forintot is elérhette.

A művelési ágak közül az erdőké és fásított területek áremelkedése 11,1 százalékos, míg a gyepek, rétek, legelők 10,6 százalékkal, a gyümölcsösök 9,2 százalékkal, a szőlők 8,4 százalékkal drágultak. A legtöbbet a gyümölcsösökért kellett fizetni, hektáronként átlagosan 2,21 millió forintot. A szőlők hektárja 2,05 millió forintba került, míg a gyepek, rétek és legelők hektáronként 1,28 millió forintba, az erdők és fásított területek 1,24 millió forintba kerültek.

A közlemény szerint a termőföldárak az utóbbi években jelentősen nőttek, és amíg fenntartható termelést folytatnak rajtuk, meg is őrzik az értéküket. Hozzátették, hogy idén az állami földértékesítési program jelentősen növeli a forgalmat. Június 22. és július 14. között 12 ezer hektár, összességében több tízmilliárd forint értékű területet bocsátottak aukcióra, később még további 10 ezer hektárt árvereznek el.

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
06:25
FEL