Táncol a szél a színpadon

2016. február 9. 17:22 | Zsíros András

A szegény csizmadia és a Szélkirály címmel újabb zenés-táncos mesejátékot mutat be csütörtökön a Jókai Színház. Az előadás a népzene és a néptánc gazdag kifejezőeszközeivel jeleníti meg a klasszikus történetet.

Tánccal is mesélnek a színészek a hamarosan látható legújabb zenés darabban, amely A szegény csizmadia és a Szélkirály című klasszikus népmesét viszi színpadra. Presits Tamás, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze elmondta, még ő is tanult a próbák során olyan, számára új néptánc-beli motívumokat, mint például a botozás.

A művészek magasra tették maguknak a mércét: nem engedték, hogy a nehéz táncmozdulatokat Brezovszki Roland koreográfus egyszerűbbekre cserélje, igyekeztek megbirkózni a feladatokkal.

A Jászai-díjas rendező, a Vajdaságból érkezett Hernyák György nem először mutatkozik be a békéscsabai gyermekközönség előtt: Zalán Tibor dramaturggal együtt az Aska és a farkas című mesejátékkal, illetve a Lúdas Matyi című zenés darabbal nagy sikerrel szerepeltek már korábban is ezen a színpadon. A rendező szerint a gyerekszínház a legfontosabb ága ennek a művészetnek, hiszen – ahogy fogalmazott – „a gyereknek nem lehet hazudni; a felnőttnek igen”. Hozzátette: ilyenkor nevelik a fiatalokat közönséggé, színházszeretővé.

A mesejáték február 11-től március 2-ig látható a Jókai Színházban.

FEL