Sztrájkra készülnek a Tesco áruházlánc munkavállalói

2017. május 29. 12:23 | behir.hu

Példátlan összefogás a kiskereskedelemben: együttműködési megállapodást kötöttek az ágazati szakszervezetek annak érdekében, hogy kiharcolják a magyar munkavállalók számára méltó béreket a multinacionális áruházláncoknál – tudta meg a Magyar Idők. Első körben a piacon a legnagyobb foglalkoztatónak számító Tescónál szerveződik az országos elégedetlenségi hullám, ugyanis a tavaly nyereséget jegyző multivállalat a kormány által elrendelt kötelező januári béremeléseken túl nem hajlandó tovább fejleszteni az áruházi fizetéseket. Emiatt a közeljövőben sztrájkot szerveznek a budaörsi Tesco körül, amelyhez más cégek alkalmazottai is csatlakoznak.

Felrúgta a korábbi tárgyalásaink alapját képező elveket a Tesco, az idén ugyanis nem hajlandó a januárin túl további bérfejlesztésre a még mindig szakemberhiánnyal küzdő reprezentatív foglalkoztató, ezért a munkavállalók érdekében együttműködésre léptünk a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ). Az a szándékunk, hogy a kiszolgáltatott munkavállalók érdekeit közösen képviselve, akár országossá szervezett demonstráció keretében érjük el a fizetések jelentős mértékű felzárkóztatását – közölte a Magyar Időkkel a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke. Buday Pálné elmondta, az eddig példátlan érdekképviseleti összefogás lényege az, hogy a szakszervezetek egységesen képviseljék a magyar munkavállalókat a nemzetközi kiskereskedelmi láncoknál.

Az alelnök ismertette, hogy a Tesco vállalatnál – mivel keresztféléves pénzügyi elszámolás szerint működnek – eddig minden évben július elsejétől valósítottak meg egyfajta bérrendezést, az erről szóló tárgyalásokat mindig áprilisban kezdték.

– A KDFSZ-szel közösen az idei tárgyalásokon is szerettünk volna jelentős emeléseket elérni. Ahogy arról tavaly is szó volt, évente legalább 10-15 százalékos mértékben kellene fejleszteni a fizetéseket, hogy a cég a céljainak megfelelően a legjobban fizető munkáltatók közé kerüljön. Ezzel három év alatt a dolgozók régiós összevetésben is versenyképes béreket érhettek volna el. Ehhez képest a Tesco most felrúgta ezt az egyezséget, mivel közölték, idén júliusban nem áldoznak további bérfejlesztésre – mondta Buday Pálné.

Felidézte, januártól a kötelező minimálbér-emelések miatt 161 000 forintra növelték több mint 12 és fél ezer Tesco-dolgozó szakmunkás bérét, ezt azonban egyébként is meg kellett lépnie valamennyi vállalatnak. A cég viszont most e miatt a kötelezettség miatt nem hajlandó ismét a zsebébe nyúlni. „Márpedig erre nem hivatkozhat az áruházlánc, mivel az év eleji emeléseket a kormány előírta, sőt ismert, hogy jövőre 181 ezer forintra kell nőjön a szakmunkás alapbér. A Tesco azt közölte velünk, hogy már a januári emelés is nagyon megerőltető volt számukra, ehhez többet idén már nem tudnak hozzátenni, és jövőre is bizonytalan, hogy a második félévben számíthatnak-e önkéntes bérfejlesztésre a munkavállalók” – közölte a KASZ alelnöke, aki szerint nem tűr halasztást a kérdés rendezése, mivel a bérfeszültségből fakadó munkaerőhiány továbbra sem megoldott a legnagyobb kiskereskedelmi foglalkoztatónál. Mint mondta, a vállalat spórolós hozzáállása azoknál a munkavállalóknál is problémát okoz, akik régebb óta dolgoznak a láncnál, ám a minimálbérnél eddig többet kaptak kézhez, így a januári bérfejlesztésből kimaradtak, illetve az azóta érkezett új munkavállalókhoz képest is alig keresnek több pénzt. Emiatt összecsúsztak a bérek a láncnál, amelyet szintén nem hajlandó rendezni a multivállalat.

Budayné ismertette, jelenleg felmérik az ágazati dolgozók körében, hogy mekkora az igény a szervezett akciókra, a szakszervezetek megerősített érdekképviseleti tevékenységére annak érdekében, hogy a törvényes eszközökkel méltó bérezést harcoljanak ki a munkáltatónál.

„A közeljövőben az áruházakon belül szervezett munkalassítás, míg külső helyszínen demonstráció is előfordulhat a Tesco áruházlánc budaörsi központjánál, amelyhez más vállalatok alkalmazottai már jelezték, hogy szolidaritásból csatlakoznak. Az akció megvalósulhat olyan napokon, amikor annak jelentős hatása van a forgalomra, például ünnepek előtt. De biztos, hogy nem várjuk meg vele a karácsonyt” – jelentette ki a KASZ képviselője.

„2010 óta szorgalmazzuk a két számjegyű béremeléseket a Tescónál, aminek sorozatosan ellenállt a cég. A helyzet mostanra odáig fajult, hogy a magyar munkavállalók áldatlan állapotok között termelnek igen jelentős forgalmat, a vállalat az előző üzleti évét is nyereséggel zárta hazánkban. Mégis, más áruházláncokhoz viszonyítva, alacsony bérek, mostoha munkakörülmények, szűkös létszám jellemző a Tescókban, ahol az alkalmazottak hatvan százaléka szakmunkás-bérminimumot kap kézhez. Olyannyira nem sikerült orvosolni a munkaerőhiányt, hogy a mai napig sorra mondanak fel a több éve a vállalatnál dolgozó, magasabb pozíciókban lévő munkatársak is” – mondta a lapnak Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.

Jelezte, kezdeményezésükre született az együttműködési megállapodás a KASZ-szal, a sürgős közös fellépésre ugyanis komoly igény mutatkozik több ágazati munkáltató esetében, ezt mostanra a korábban számos esetben más állásponton lévő reprezentatív érdekképviselet is felismerte. Mint mondta, a helyzet komolyságát mutatja, hogy szakszervezetüknél az elmúlt napokban több áruházvezető már letétbe helyezte a felmondását arra az esetre, ha nem rendeződik a mostani bérhelyzet, és a kormánytól kapott adókedvezmények ellenére a Tesco továbbra sem hajlandó megbecsülni alkalmazottai munkáját.

További programok »

FEL