Szomszédok – egymás között

2017. január 30. 13:31 | behir.hu

A teljes nézőteret betöltő közönség hatalmas ovációval, szűnni nem akaró tapsviharral fogadta a Fővárosi Nagycirkusz új, Cirkuszi szomszédolás című műsorát.

"Az elmúlt évszázadokban eredményeket csak úgy tudtunk felmutatni, hogy figyeltük és tiszteltük a szomszédos népek kultúráját, hatással voltunk rájuk és mi is tanultunk tőlük. A Cirkuszi szomszédolás ezt a közös inspirációt mutatja be egy olyan történeten keresztül, melyben egy vándorcirkuszi szerelemből született legény megismerkedik a környező országok lenyűgöző cirkuszművészetével. Az előadásban olyan művészek lépnek porondra, akiknek cirkuszi tradíciói és művészete egymás mellett és egymást formálva alakult ki."-mondta Fekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

A Fővárosi Nagycirkusz új műsorának első részében a visegrádi, második részében a szomszédos országok és hazánk kultúrájába és cirkuszművészetébe nyerhet betekintést a közönség. Az előadásban fellép többek között a bámulatos labdaérzékkel és futballtudással rendelkező Helena Polach (Csehország), a szerb cirkusz igazgatója, Valerijana Anamaria Sliva (Szerbia) egy kutyás számmal, Adriana Folco (Ausztria) pedig lovas produkciójával bűvöli el a nézőket.

 

A Yarov Csoport (Ukrajna) előadásában egy olyan komikus elemekkel vegyített lehengerlő produkció látható, melyben a nevetés mellett jut bőven az izgalomból is. Magyarország képviseletében Veres Henrik különleges, ámulatba ejtő zsonglőrszámával, a világhírű Rippel Brothers pedig vadonatúj erőemelő számukkal kápráztatják el a közönséget.

A felejthetetlen produkciók mellett más élményekkel is gazdagodhatnak, akik megnézik a Fővárosi Nagycirkusz új produkcióját. Megtanulhatják azt a nemzetközi köszöntést, amely cirkuszi berkekben az együvé tartozás szimbóluma, amely jellel artista köszönt artistát, amely kifejezi, hogy a cirkuszművészet több mint egyszerű szórakoztatás.

 

Ráadásul az épület előterében bárki falra ragaszthatja papírra vetett rajzait és üzeneteit, vagy akár arcára festheti kedvenc előadója országának zászlaját.  Hogy ki lesz a legnépszerűbb? Jöjjenek és döntsék el Önök!

A Cirkuszi szomszédolás című műsor 2017. január 28. és március 19. között lesz megtekinthető. Bővebb információért keresse fel a Fővárosi Nagycirkusz honlapját (www.fnc.hu).

FEL