Szólhat a harang Gerlán

2016. szeptember 24. 11:06 | Mikóczy Erika

Méltóságteljes pillanatoknak lehettek részesei azok, akiket szombaton délelőtt Gerla főtere felé vitt az útjuk, ott ugyanis átadták a haranglábat és felszentelték a harangot.

A történet valójában három évvel ezelőtt kezdődött, amikor Sós Imre, az az Art-Unió Alapítvány kuratóriumi elnöke az akkori önkormányzati képviselőtől, Zelenyányszki Pétertől értesült arról, hogy a Gerlán nagy az igény egy harangra és haranglábra.

– Mint azt a képviselőtől megtudtam, Mlinárné Erzsike évek óta szorgalmazta a harangláb felállítását, több gerlaival együtt. Az alapíványnál úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk pályázni, hátha megvalósulhat a közösség álma. 2013-ban be is adtunk egy pályázatot a Nemzeti Együttműködési Alaphoz, itt nyertünk. A befolyó összegből egy 55 kilogrammos bronzharangot tudtunk öntetni az ország egyik legkiválóbb szakemberével, az őrbottyáni Gombos Miklóssal. Szerettük volna ezt úgy idehozni, hogy emlékezetes maradjon, ezért a Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesülettel közösen, egy határon átnyúló programmal juttattuk el Gerlára – mondta el Sós Imre.

A haranggal Zerindről indultak el vízi úton. Két nap alatt, motorcsónakkal és evezve jutottak el a dobozi hídig. Onnan hintón vitték a harangot a 2014-es gerlai falunapra és jelképesen átadták a közösségének. Mivel azonban a pályázat csak a harangot foglalta magában, a haranglábra újabb forrást kellett találni.

Bíró János, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy folytatva azt a munkát, amit elődje, Zelenyánszki Péter elkezdett, igyekezett lobbizni a forrásokért. A Wenckheim kastély kápolnájában lévő kisharangot nem tudják megszólaltatni, mert az romos és balesetveszélyes, ezért szerették volna, hogy mielőbb méltó helyre kerülhessen és megszólalhasson a gerlai harang. Az önkormányzatnak, a képviselőknek, és a harangláb készítőjének, Szelekovszky Lászlónak köszönhetően most ez is megvalósulhatott.

Szarvas Péter polgármester az ünnepségen emlékeztetett arra, hogy évszázadokkal ezelőtt Gerlán már szólt harang.

– A történelmi visszaemlékezések szerint az ezerkétszázas-háromszázas években volt egy monostor a településen, és arról is van említés, hogy annak tornyában harang állt. Örvendetes, hogy az itt élők most is fontosnak tartották a harangláb állítását, a harang megszólaltatását. Ez annak a kifejezése, hogy itt egy alkotó és összetartó közösség él. A gerlaiak szeretnék a haranggal ünnepélyesebbé tenni a hétköznapokat és a jeles alkalmakat. Nem csoda, hisz a harangszó magasztos, zengő, csodálatos. Azokon az eseményeken, amelyeken majd meg fog szólalni, biztos, hogy jobb hangulatot, szebb, áhítatosabb pillanatokat fog idevarázsolni – fogalmazott a polgármester köszönetet mondva mindazokban, akik valamilyen módon részt vettek az előkészületekben és a harangláb felállításában.

A gerlai ünnepségre most nem tudott eljönni Simándi Sándor, Zerind polgármestere, ő Sós Imrén keresztül küldte el jókívánságait az ott élőknek. A harangot Kutyej Pál evangélikus, Marti Miklós református lelkész és Szigeti Antal katolikus plébános szentelték fel, majd elsőként Szarvas Péter és Sós Imre és Mlinárné Erzsike „állt be harangozónak”, szólaltatta meg a gerlai harangot.

FEL