Szervezeti változások a Békés Megyei Kormányhivatalnál

Vágvölgyi Nóra | 2017. január 11. - 12:31

Magyarország Kormánya a közigazgatás hatékonyságának növelése érdekében 2017. január 1-jével megvalósította az államigazgatási szervezetrendszer átalakítását és a járási hivatalok megerősítését, amelynek keretében a Békés Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítésében is változásokra került sor.

Megyei szinten összevonásra került több főosztály, illetve a korábbi Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Békés megyei kirendeltsége a Békés Megyei Kormányhivatal részévé vált, és 2017. január 1-jétől Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály elnevezéssel, de változatlan helyszínen (5600 Békéscsaba, Temető sor 8.) működik tovább.

A szervezeti átalakulással számos, korábban megyei szinten ellátott elsőfokú feladat- és hatáskör került át a járási hivatalokhoz. Ez a változás leginkább a megyeszékhelyen működő Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalát (5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.) érinti, amely 2017 januárjától elsőfokú hatóságként megyei illetékességgel jár el az alábbi ügyekben: környezetvédelmi, természetvédelmi ügyek, útügyi, műszaki, forgalmi, valamint vizsgáztatási és utánképzési szakterület, munkavédelmi és a munkaügyi hatósági tevékenység, családtámogatási és a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos feladatok, egészségbiztosítási pénztári, a keresőképesség vizsgálatával kapcsolatos feladatok,  rehabilitációs igazgatási feladatok, családi csődvédelem, vadászati, növény- és talajvédelmi hatósági feladatok, (illetve több megyére kiterjedő illetékességgel) vetőmag- és szaporítóanyag-felügyeleti és ehhez kötődő laboratóriumi feladatok.

A szervezeti változások a megszokott ügyfélfogadási helyszíneket alapvetően nem érintik.

A járási hivatalok elérhetőségei a www.bekesijarasok.hu illetve a jarasinfo.gov.hu weboldalakon férhetőek hozzá.

A nyugdíjbiztosítási feladatokat változatlan ügyfélszolgálati helyszínen a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalának Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya (5600 Békéscsaba, Luther u. 3.) látja el. Azonban a gyulai, mezőkovácsházai és sarkadi járásokat illetően a nyugdíjbiztosítási feladatokat a továbbiakban a Békés Megyei Kormányhivatal Gyulai Járási Hivatala (5700 Gyula, Kossuth L. u. 2. szám alatt) látja el a következő ügyfélfogadási rendben: hétfő: 8.00-17.00, kedd – csütörtök: 8.00-13.00, péntek: 8.00-12.00.

A járási hivatalok (Békés, Békéscsaba, Gyomaendrőd, Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Sarkad, Szarvas, Szeghalom) feladatkörébe került a családi gazdaságok nyilvántartása, a mezei őrszolgálatok és mezőőrök nyilvántartása, a mezei őrszolgálatok fenntartásával kapcsolatos költségekkel összefüggő hatósági hatáskör és az őstermelői igazolvány használata jogszerűségének ellenőrzése, továbbá a vis maior elismerésére irányuló eljárásokban a földművelésügyi hatáskörbe tartozó szakhatósági feladatok. A járási hivatalok járnak el továbbá egyes fogyasztóvédelmi panaszok ügyében, valamint az áldozatsegítéssel és a jogi segítségnyújtással kapcsolatos ügyekben.

Ezen kívül a békéscsabai, gyomaendrődi, gyulai, illetve orosházi járási hivatalokhoz a korábban megyei szinten ellátott feladatok közül a gyepmesteri, illetve ebrendészeti tevékenység végzése, az áru okirat-ellenőrzése, azonosságvizsgálata és mintavételének elvégzése került.

Összességében a szervezeti változások az egyes főosztályok, osztályok fizikai elhelyezését 2017. január 1-től egyelőre nem érintik, és az ügyfélfogadás rendje jellemzően nem változott.

További információkért, kérjük keresse fel a www.kormanyhivatal.hu/hu/bekes és a www.bekesijarasok.hu internetes weboldalakat, vagy pedig személyesen bármelyik Békés megyében működő kormányablakot.