Szép időben szép eredmények - galéria

2015. október 24. 17:24 | behir.hu

Pósteleken rendezték a mezei futó magyar liga őszi állomását. A versenyzők az előző napok esőzései után kissé felázott pályán, ugyanakkor gyönyörű időben csaptak össze az egyik utolsó idei szabadtéri megmérettetésen.

- Már tavaly is jól sikerült a verseny, úgy gondolom, hogy idén sem lehetett panasz. A versenyzők is úgy nyilatkoznak, hogy ez az egyik legjobb helyszín hazánkban, ennek megfelelően a mezőny is kifejezetten erős, ugyanis az első állomáson igyekszik mindenki ott lenni a pontgyűjtés miatt – fogalmazott Tóth Sándor, a Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezetője.

Minden korosztályban népes mezőny állt rajthoz és szinte minden kategóriában szoros küzdelmek alakultak ki. A férfiaknál a békéscsabai Gregor László győzött, az újpesti Kovács Benjámin előtt.

- Nem volt könnyű a pálya, de ahhoz képest, hogy ez a verseny most lezárt egy időszakot, úgy gondolom, jól sikerült. Most egy kis pihenő következik, utána már készülök a jövő évi nagy feladatokra – árulta el a verseny aranyérmese.

A nőknél az 1998-as születésű Tóth Lili diadalmaskodott, ami óriási teljesítmény, azonban a harmadik helyen végző Staicu Simona fogadta a legtöbb gratulációt Pósteleken. A dunakesziek színeiben versenyző futó két héttel ezelőtt teljesítette maratonfutásban az olimpiai szintet, így 2004 után újra ott lehet az ötkarikás játékokon.

- Jó volt ez a verseny, nem volt könnyű jól teljesíteni ezen a pályán. Ami az olimpiai szintet illeti, nagyon örülök, hogy sikerült. Május végéig, a kvalifikáció lezárásáig még sok dolog történhet, de bízom benne, hogy ott lehetek majd az olimpián – nyilatkozott Staicu Simona.
 

További programok »

FEL