Szenvedélybetegek állították színpadra élettörténeteiket a gyulai Zeneműhelyben

2023. szeptember 15. 10:15 | Kovács Andrea

"Ami a kórrajzból kimarad” címmel rendezett jótékonysági estet a szenvedélybetegek komplex ellátásával foglalkozó Életreváltó Alapítvány. A gyulai Zeneműhelyben megtartott rendezvényen a Békés Vármegyei Központi Kórház Addiktológiai rehabilitációs osztályán kezelt betegek négy színdarabon keresztül mutatták be a saját függőségeikhez vezető élethelyzeteket.

– Nagyon fontos lenne, hogy sok olyan szervezet legyen mint az Életreváltó Alapítvány, hogy a függőségben szenvedők szakemberek segtségével tudják feldolgozni múltbéli sérelmeiket és ezáltal lehetőséget kapjanak az újarkezdésre. Sajnálatos módon a szenvedélybetetgek száma egyre növekszik, több mint 400 ezer olyan gyermek van most Magyarországon, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholista, és a statisztikák szerint egyharmaduk szintén szenvedélybeteggé válik – hangsúlyozta köszöntőjében Mészáros Magdolna, a Békés Vármegyei Központi Kórház ápolási igazgatója. 

Fotók: Kovács Andrea/behir.hu

 

Jalekné dr. Rózsavölgyi Katalin, az Életreváltó Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a jótékonysági est elsődleges célja az volt, hogy a szenvedélybetegekkel foglalkozó szervezetek és határterületi szakmák képviselőinek bemutassák tevékenységüket.

– Olyan addiktológiai problémákkal kapcsolatba kerülő határterületi szakmák képviselőit hívtuk meg a Zeneműhelybe, akik szenvedélybetegekkel találkoznak, de nem nagyon tudják, hogy hova küldhetik őket tovább, hogyan lehet az ő útjaikat egyengetni. Érdemi párbeszédet szertnénk folytatni velük annak érdekében, hogy Békés vármegyében az addiktológiai ellátást komplexebbé, a gondozást egyértelművé tegyük, és hogy felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára. A jövőben szeretnénk ezeket a figyelemfelhívó színdarabokat szélesebb közönségnek is előadni, így megmutatva azt, hogy a szenvedélybetegeknek nemcsak negatív tulajdonságaik vannak, hanem számos érték is lakozik bennük és a tapasztalataikat megosztva sokat tudnak segíteni azoknak a sorstársaiknak vagy fiataloknak, akik még most sodródnak a betegség mélyére – emelte ki a az addiktológiai rehabilitációs osztály pszichiáter szakorvosa.

 

A Stigma című színdarab főszereplője, Striegl Ágnes 88 napja van bent a Békés Vármegyei Központi Kórház Addiktológiai rehabilitációs részlegén, ahol gyógyszer-, és alkoholfüggősége valamint viselkedési problémái miatt kezelik.

– A színjáték által könnyebben felszínre kerülnek azok a mélyebb érzéseim, amelyekről eddig nem is tudtam, hogy bennem vannak, rávilágít a problémáim lényegére, mi vezethetett ahhoz az életemben, hogy különböző fügősségek alalkultak ki nálam – mondta el a főhős.

 

A gyulai Zeneműhely nem először biztosította a helyszínt és technikai feltételeket az Életreváltó Alapítvány színjátszó csoportjának előadásához.

– Engem nagyon megérintett az, hogy ezek az emberek milyen mély gödörből tudtak felállni és hogy az előadásukkal át tudják ezt adni másoknak. Ezáltal példát mutatnak és segítenek abban, hogy a sortársaik is megtalálják a helyes irányt. Én felnézek ezekre az emberekre és ezért is ajánlottam fel a segítségünket – hangsúlyozta Csiernyik István, a Gyulai Zeneműhely Egyesület elnöke.

Az alapítvány és az egyesület hosszútávú együttműködést tervez annak érdekében, hogy minél több ember megismerje a színjátszók tevékenységét és segítsenek azokon, akik hasonló helyzetbe kerülnek, de nem látják a kiutat, illetve a fiataloknak prevenciós céllal szeretnének beszélgetéseket szervezni

További programok »

FEL