Szedmák Rékával erősödik a BRSE kerete

Újabb tehetséges fiatal játékos szerződtetését jelentette be a Linamar – Békéscsabai Röplabda Sportegyesület. Szedmák Réka a Vasasból érkezik két évre a bajnoki címvédőhöz.

A 16 éves, 187 centiméter magas sportoló, korosztályának egyik legtehetségesebb játékosa, sokszoros utánpótlás válogatott, kinek fényes jövőt jósolnak a szakemberek. A BRSE új igazolása, eddig center poszton szerepelt, azonban Békéscsabán ütőként számítanak rá.

“Nem volt könnyű meghozni a döntést és távozni nevelő egyesületemtől, a Vasastól. Azonban új kihívásra vágytam, szeretnék posztot váltani, és ütőként folytatni pályafutásomat. Békéscsabán egy profi közegbe kerülök, tudom, hogy nem lesz könnyű eleinte, de mindent megteszek, hogy előre lépjek és minél több játéklehetőséget kapjak. Fejlődésemet biztosítva látom a megfelelő háttér és Alberto Salomoni munkája nyomán is. Eddig csak ellenfélként jártam a városi sportcsarnokban, de csodáltam a hangulatát, már alig várom, hogy BRSE mezben személyesen átéljem mindezt.” – nyilatkozta Szedmák Réka.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?