Száz éve ünnepeljük a nőket

2017. március 8. 17:39 | behir.hu

Száz éve figyel a nőkre az egész világ, ez a nap ugyanis 1917 óta az irántuk való tisztelet és megbecsülés nemzetközi kifejeződése. Minden év március 8-án a férfiak virággal, egy-egy kedves szóval lepik meg a hölgyeket.

Egymást váltották a vásárlók az egyik békéscsabai virágüzletben. A nőnap a gyengébbik nem iránti tisztelet és megbecsülés kifejeződése, ennek szellemében igyekeztek a férfiak megajándékozni a kedvesüket, leányukat vagy éppen hölgy ismerőseiket.

- A nők a férfiak életében igazán fontosak, úgyhogy ezzel fejezzük ki azt, hogy szükségünk van rájuk – fogalmazott az egyik vásárló, aki több csokorért érkezett a boltba.

Az üzletekben idén is nagy lendülettel készültek erre a napra, hiszen ilyenkor mindig megnövekszik a forgalom. Széles választék fogadta az érkezőket, akik cserepes és egyszálas vágott virágot is vásárolhattak. Az utóbbi évekhez képest változás, hogy többen szerettek volna meglepetést okozni azzal, hogy nem személyesen adták át a nőnapi ajándékot.

- Újdonságok a virágdobozok, amiből rengeteget készítettünk rendelésre. Nagyon sok kiszállításunk volt, most egyre jobban terjed, hogy a fiatalok úgy szeretnék meglepni a párjukat, hogy nem személyesen adják át a csokrot, hanem kiküldetik – fogalmazott Diriczi Viktória, a bolt eladója.

A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben hivatalos ünneppé nyilvánította az ENSZ közgyűlése, Magyarországon pedig már több mint fél évszázada köszöntik a gyengébbik nem képviselőit.

- Számomra nagyon megható ez a nap, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezen a napon kellene megadni a nőknek a tiszteletet, hanem az év 365 napján – állapította meg egy idős hölgy.

A Nemzetközi Nőnapon először a nők jogaiért álltak ki, azóta azonban az alkalom elvesztette politikai tartalmát, sokkal inkább lehetőség arra, hogy a férfiak megköszönjék hölgy ismerőseiknek a törődést és a gondoskodást.
 

FEL