Szarvason elköltözött a járásbíróság

2016. október 5. 07:14 | Fekete Kata

A közeljövőben megkezdődik Szarvason, a járásbíróság Deák Ferenc utca 1. szám alatt tálható épületének bővítése és teljes körű felújítása. Emiatt a Szarvasi Járásbíróság a folyamatos és zavartalan működés biztosítása érdekében ideiglenesen új helyre költözött — tájékoztatott a Gyulai Törvényszék.

A felújítás ideje alatt a bíróság a Szarvas, Szabadság út 1-3. szám alatt működik, amely a Szent István Egyetem GAEK, Tessedik Campus épülete. Lényeges, hogy az épületnek több bejárata van, melyek közül a bírósági ügyfelek a Szarvas, Petőfi utca (a Vízi Színház utcája) felől lévő bejáratot használhatják.A bíróság telefonos, illetőleg fax elérhetőségei a költözést követően nem változnak. A Szarvasi Járásbíróság telefonon már ismételten elérhető tekintettel arra, hogy a szolgáltató munkatársai a szükséges munkálatokat elvégezték. A tényleges átköltözést követően, azaz 2016. október 3. napjától az ügyfélfogadás és a panasznapok rendjében nem történik változás. Így a következő, a október 7-ére meghirdetett  panasznap nem marad el, azonban az már a Szarvas, Szabadság út 1-3. szám alatti épületben lesz.

 

FEL