Szarvas Péter: jól áll a többi MVP projekt előkészítése

2016. december 1. 14:54 | Varga Diána

Öt esetben hozott támogató döntést a grémium a soron kívüli közgyűlésen. A hosszúra nyúlt tanácskozás után a meghozott határozatokról tájékoztatott a polgármester.

Az eddig tervezettnél jóval több, csak idén több mint 80 milliárd forintot fordít a kormány a megyei jogú városok fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását célzó Modern Városok Programra. Békéscsaba vonatkozásában jelenleg öt olyan projekt van, amely megérett a döntéshozatalra. Ebből négy sport infrastruktúrafejlesztést érint, egy pedig a nyomdaipari tudás és képzőközpont kiépítését. 

„Erre azért van szükség, mert Békéscsaba, Budapesten kívül a magyar nyomdaipar fellegvára, és a megnövekedett munkaerőigényekhez az oktatást is szeretnénk bővíteni, és szélesíteni, és Magyarországon egyedülálló modernségű és fejlettségű oktató és képzőközpont fog majd kialakulni.” - közölte Szarvas Péter. 

A Modern Városok Programban ennél több projektet valósítana meg a békéscsabai önkormányzat, melyeken jelenleg is dolgoznak a különböző munkacsoportok.

„A többi projekt kapcsán zajlanak az előkészítési munkák, a kormány minisztériumaival, minisztériumi szakembereivel, Munkácsy negyed, a Wenckheim kerékpárút, az ipari park fejlesztés ügye,  az élelmiszeripari üzem fejlesztésének ügye, a csabapark fejlesztésének ügye egyelőre tárgyalási téma, egyik másikkal egészen jól állunk már.”

A közgyűlés által is támogatott projektekről decemberben dönt a kormány, a többi esetben pedig jövőre várható döntés.   

FEL