Szarka Adrienn Békéscsabán folytatja pályafutását

2017. június 29. 07:26 | behir.hu

Újabb játékossal kötött megállapodást a Békéscsabai Előre NKSE együttese! A lila-fehér klub Pintér Zsanett után Szarka Adriennel kötött egy plusz egy éves szerződést. A 25 éves játékos hét év után hagyja el a Ferencvárost.

A csabai csapat a 10. helyen fejezte be május végén a 2016-2017-es bajnokságot. Ezt követően vette kezdetét a nyári holtszezon, amelynek elején kiderült többen is távoznak a gárdától. Dajka BettinaDiószegi NikolettNatallia Vasileuskaya és a három kapus, köztük Triffa Ágnes sem lila fehérben folytatja. A bal szélről távozó Gávai Szonja helyére a Ferencvárosból érkezett erősítés, Szarka Adrienn hét idényt követően hagyta el a fővárosiakat. A balszélső a Soltvadkerti TE-ben kezdett kézilabdázni, majd 2006-ban Kiskunhalasra került. A játékos 2010-bena Ferencváros csapatához szerződött, ahol nemcsak élvonalbeli, hanem nemzetközi tapasztalatot szerzett, hiszen tagja volt a kétszeres KEK-győztes együttesnek.

 

A 7.TV híradójának részlete a kézilabda igazolásokról:

 

 

- A Ferencvárosban minden posztra több nagyon jó játékos volt, ott jóval kevesebb játéklehetőséget kaptam. Békéscsabán bízom benne, hogy meghatározó játékosa lehetek majd a csapatnak nagyon sok játékperccel. Remélem, hogy ezt a saját kapunk előtt jó védekezéssel, támadásban pedig gólokkal tudom majd meghálálni - fogalmazott Szarka Adrienn.

A klub vezetése a következő napokban folytatja a tárgyalásokat. Szabó Károly elárulta a balkezes posztokon újabb érkezőkre lehet számítani, ennek megfelelően közel van a megállapodás a szerb Ana Tomkoviccsal, aki védekezésben is hasznára lehet az együttesben. Az egyesület tiszteletbeli elnöke hozzátette a tervek szerint az együttes igazol még egy beállót, illetve még egy jobb szélsőt Kovács Anett mellé.

Skaliczki László csapata a tervek szerint július 12-én kezdi majd a felkészülést a következő bajnoki szezonra.

További programok »

FEL