Streetball Békéscsaba – még lehet nevezni

2016. június 11. 07:20 | Mikóczy Erika

A Békéscsabai Kosárlabda Klub június 19-én, vasárnap 19. alkalommal rendezi meg az Utcai Kosárlabda Fesztivált Békéscsaba önkormányzatának támogatásával, a város kiemelt sportrendezvényeként.

A Streetballnak ebben az évben a Csabagyöngye Kulturális Központ előtti terület ad otthont, a Széchenyi utca aszfaltján, 15 pályán pattog majd a labda. Az országos versenysorozat 3. állomása lesz Békéscsaba, az utánpótlás korosztályokban U-23 és a +23 illetve +35 korosztályokban mérhetik össze tudásukat a csapatok. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége idén is átvállalja az U-11 Kenguru csapatok nevezési díját. A Kenguru csapatok számára a részvétel a versenyen így ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött – tehát az U-11 csapatoknak ugyanúgy kell hivatalosan nevezniük a sporteseményre, mint a többi korosztályban!

A szervezők különböző kísérő programokkal –  BMX, akrobatikus kosárlabda, táncbemutató, egyéb bemutatók – igyekeznek színesebbé tenni a rendezvényt nem csak a versenyzők, hanem a nagyközönség számára is. Óránként pedig értékes tombolatárgyakat sorsolnak ki!

Nevezés: a Csaba Center (Békéscsaba, Andrássy út 37-43.) első emeleti információs pultnál, illetve a www.streetballnet.hu oldalon, ahol a nevezési díj online befizetése is lehetséges.

Nevezési határidő  június 16. csütörtök 17.00 óra.

Tájékoztatás, információ kérhető Vida Andrástól a  +36-30/218-8862 telefonszámon, illetve található a Békéscsabai Kosárlabda Klub facebook oldalán.

FEL