Sportnappal népszerűsítették a mozgást Mezőmegyeren

2017. augusztus 27. 16:40 | Szabó Rita

Idén második alkalommal rendezték meg Mezőmegyeren a Fut-Teker-Mezőmegyer sportversenyt az Arany János Művelődési Ház udvaráról indulva. A programot - melynek fő támogatója Hanó Miklós Békéscsaba alpolgármestere volt - a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa szervezte.

Zahorán Kitti a rendezvény szervezője elmondta, azért indítottak el ezt a kezdeményezést még tavaly,  hogy tegyenek valamit Mezőmegyer sportjáért, hogy a helyi fiataloknak lehetőséget biztosítsanak a mozgásra. Kitti elárulta: elsődleges céljuk a programmal az, hogy megszerettessék a sportot  a mezőmegyeri lakossággal.

A sportnapra több programmal is készültek,  volt futás és kerékpározás, de tízpróbával is várta az érdeklődőket. A nap folyamán még karate bemutató, hastánc bemutató is zajlott, és  kipróbálhatták az íjászatot a résztvevők.

Mindenki, aki sportolt, tombolát kapott, így a programok végezetével, egy kis szerencsével akár ajándéktárgyakkal gazdagodva térhettek haza a megyeriek.

 

 

További programok »

FEL