Sportfesztivál: Katus Attila még a polgármestert is megdolgoztatta

2018. február 24. 16:21 | Papp Ádám Sándor

A családoké és a sportok szerelmeseié volt a szombati nap Békéscsabán, a CsabaPark rendezvény csarnokában. Az érdeklődők többek között kipróbálhatták a fallabdázást, a görkorcsolyázást és Katus Attila vezényletével még egy 45 perces intenzív edzésen is részt vehettek. 

A tavalyi nagy sikerre alapozva a békéscsabai önkormányzat idén is megrendezte a Családi Sportfesztivált. Az esemény fő célja az, hogy minél többen sportolni kezdjenek és megtalálják azt a mozgásformát, amelyet a mindennapokban is lelkesen végeznek - fogalmazott Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

– A tavalyihoz hasonlóan ennek a rendezvénynek is az az üzenete, hogy sportolni és mozogni minden korban érdemes és fontos. Aki még nem kezdte el a sportolást, annak azt üzenem, hogy tegye meg és válasszon olyan sportágat, amit szeret, hiszen életünk minden szakaszában jótékony hatása van a mozgásnak – hangsúlyozta a városvezető.

A megnyitó után Katus Attila személyedző tartott közel egyórás intenzív tornát, amelyhez szülők, gyerekek és az idősebbek is csatlakoztak, sőt, a tréner a polgármestert sem kímélte.

 

 

 

Az edző a keringésre rendkívül jótékonyan ható, valamint több izomcsoportot megmozgató edzéstervet állított össze a békéscsabaiaknak. Mint mondta: az intenzív torna a testtartást is javíthatja.

– A Katus aktív program egy kérdőív, amely a testsúly csökkentésről és az egészségmegőrzésről szól. Ezek kitöltésével egy tükröt kapnak az emberek a saját életmódjukról. Véleményem szerint mozgás nélkül nem lehet testsúlyt csökkenteni, mint ahogy egészséges étkezés nélkül sem. Tehát az embereknek be kell építeniük a mindennapjaikba ezt a kettőt, valamint fontos a súlyzós izomerősítés is – fogalmazott Katus Attila.

A Családi Sportfesztiválon az érdeklődőket továbbá bevezették a zumba világába, valamint az úgynevezett "ironbox" műfajába is, amely egy 45 perces alakformáló edzést jelent.

 

 

További programok »

FEL