SOS a reptéren, még sincs vészhelyzet

2017. augusztus 12. 08:16 | Zsíros András

Önkéntes tábort szervezett Orosházán az SOS Gyermekfalvak. Ennek fontos része a pályaorientáció segítése is, amelyben különféle cégeket, munkahelyeket látogatnak meg a gyerekek, hogy eldöntsék, lenne-e kedvük az adott területen dolgozni. Jártak többek között a Linamarnál és az orosházi kórházban is. A program következő állomása pénteken a csabai reptér volt.

Izgatott csapat érkezett a Békéscsabai Repülőtérre. A látogatók Orosházáról, az SOS gyermekfaluból jöttek, hogy megismerkedjenek az itt folyó munkával. A gyerekek beléphettek a hangárba, és a repülőgépekbe is bekukkanthattak.

 

 

A látogatás célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok életközeli tapasztalatokat szerezhessenek a legkülönfélébb munkahelyekről. Meggyesfalvi Boglárka önkéntes-program koordinátor elárulta, ilyenkor megkérdezik, mit kell tanulni az adott állás betöltéséhez, milyen feladatokat kell elvégezni, és finoman arra is rákérdeznek, milyen fizetés jár mindezért.

A repülőtér igazgatója elmondta, mindig örömmel várják azokat, akik érdeklődnek a repülés iránt. Antalfai Gábor szerint sokfelé lehet szakosodni, választhatják a fiatalok a katonai pályát, de a polgári repülés vagy a repülésirányítás felé is elindulhatnak.

A helyi vállalatok után a következő héten budapesti cégeket is meglátogatnak majd a gyerekek.

További programok »

FEL