Shotokan karate- az országos edzőtábor Békéscsabán lesz jövőre is

2016. november 9. 11:48 | Horváth Szabolcs

 

Békéscsabán tartották meg a az A.J.K.A. (American JKA Karate Association) magyarországi szervezetének edzőtáborát, amelyen az ország minden részéből érkeztek karatékák. Az érdeklődés nem volt véletlen, hiszen a szervezet alapítója, Sensei Sáfár László IX.DAN  shotokan karate nagymester, nemzetközi főinstruktor, egyben a magyarországi szervezet szakmai vezetőjének edzései mindig hoznak magukkal valamilyen különlegességet.

S mivel a szervezet magyarországi klubvezetőinek túlnyomó része is jelen volt, ez egyben alkalmat ad a technikák és módszerek egységesítésének, a közös munka összehangolásának. Sáfár László Sensei annak idején Magyarországon úttörőként indította be a szövetség önálló edzőképző iskoláját, ami mára illeszkedik a magyarországi hivatalos edzőképzéshez. Erre utal a nagymesterrel készített riport is. ezek után nem csoda, hogy az általános iskolai karate oktatás legalizálása és hivatalossá tételében is oroszlánrészt vállal a szervezet. Erről a táborban edző Dr.Palkovics László mesterrel, civilben oktatási államtitkárral készült beszélgetés.


A házigazda, a Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan karate szakosztálya Farkas András VI.DAN vezetésével mindent megtett a rendezvény érdekében. Az edzés megkezdése előtt Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke köszöntötte a megjelent karatékákat. Az A.J.K.A. szervezet ugyanis tekintélyes és értékes helyet tölt be a megye harcművész életében, hiszen Gyulán és Békéscsabán is működik klub - Gyulán Torma György VI.DAN irányítja a szakmai munkát. A hétvége programjába három tartalmas és izzasztó edzés fért be, ami a shotokan karate alapjain kívül a helyes légzéstechnika jelentőségével és oktatásával foglalkozott fókuszáltan. A tábor sikerességét az is mutatja, hogy a tervek szerint a jövőben minden ősszel megrendezésre kerül a békéscsabai A.J.K.A. országos tábor.

A magyarországi harcművészet és shotokan karate kiemelkedő személyisége, Sensei Sáfár László IX.DAN Békéscsabán – szombaton és vasárnap - tartotta országos edzőtáborát. A tábort az igazi „Sáfáros” szemlélet jellemezte, hiszen nagy szellemi és fizikai összpontosítást igényelt a résztvevőktől. Az A.J.K.A. (American JKA Karate Association) nemzetközi főinstruktora, egyben a magyarországi szervezet vezetője mindig szívesen nyilatkozik terveiről, munkájáról, a harcművészetben meghatározó hitvallásáról. A mostani táborban a megszokottnak mondható gyakorlatok mellett kiemelkedő szerepet kapott a helyes légzéstechnika, és alkalmazása, amely az oktatás rendkívül magas szintjét jelenti. A második edzés után ültünk le egy beszélgetésre.
- Tisztelt Sáfár Sensei! Talán folytassuk úgy ezt a riportot, ahogyan ezt egy éve abbahagytuk. Akkor jubileumot ünnepelt az A.J.K.A., útravalót fogalmazott meg a tanítványoknak, s tervezte, hogy a Testnevelési Egyetemen új utat keres a karaténak az iskolai oktatásba beépítésének terén. Úgy hallottuk, ez a törekvés siker elé néz…
- Nagyon sokat dolgozunk rajta, és Palkovics László oktatási államtitkár is segít benne. Ő második danos karate mesterünk, évek óta együtt dolgozunk, Ő szövetségünk elnöke is. Mint tanító típusú ember látja ebben az értékékeket benne, milyen fontos lehet az ember fejlődésében, az egészség fenntartásában. Nem csak az önvédelem, vagy a küzdelem szempontjából, hanem az emberi személyiség fejlesztés szempontjából is. Talán ez utóbbi fontosabb, mint akármi. Az szeretném, hogy azok az emberek, akikkel foglalkozunk, legyenek jobb emberek. Jobbak a családjukkal, a környezetükkel, jobbak az élet minden területén.
- Sikerült jelentősen előre lépni? Látszik már, mikor végződik a folyamat?
- Igen!A programok elkészültek, készen vannak, az elfogadtatás előtt állnak, el fog kezdődni. Néhány iskolában, például Zala megyében, már működik. Öt iskolában 150 tanítvánnyal foglalkozik egy instruktorunk, és a testnevelés programjaként oktatják.
- Ehhez szakemberek is kellenek. Lesz e elégséges számú edző, aki nem csak jó karatés, hanem át is tudja adni a tudást a gyerekeknek?
- Jogos a kérdés. Nagyon régen megtanultam, hogy rossz karate, harcművészet nincs, csak rossz tanító. A tanítók színvonala, képessége a legfontosabb! Nagyon erősen dolgozok ezen, nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban, hogy jó oktatókat neveljek ki. Ez a mostani edzőtábor is igazából erről szól. Próbálok olyan újdonságokat, alapokat átadni, amit nem kapnak minden edzésen, a mindennapi életben. Több mint 25 évig dolgoztam sport egyetemen, sokat kutattunk, amit én átadok, azt senki nem tudja megcáfolni. Azon vagyok, hogy tanítványaim minőségi tanítók legyenek.


A Sensei hozzátette úgy tervezik, hogy ettől fogva rendszeresen Békéscsabán lesz az A.J.K.A. országos edzőtábora. Minden évben tartanak majd itt tábort. - Jövőre betesszük az eseménynaptárba, most is szép létszámmal jöttünk össze, így lesz ez 2017-ben is- mondta.  

FEL