Segítsük Erika gyógyulását! – Jótékonysági sportnap Kondoroson

2020. augusztus 7. 15:29 | Vári Bianka

Augusztus 15-én szombaton a kondorosi sportpályán tartanak jótékonysági sportnapot. A szervezők egy helyi családot támogatnak. Számos civil szervezet és magánszemély, valamint a város önkormányzata is összefogott, hogy segíthessen.

Egy kondorosi édesanya (M. E.) két kislányával és párjával a település egyik ismert és szeretett családja. Erikánál 2016-ban megállapították az emlő rosszindulatú daganatát, amit eltávolító műtét követett. Erika a mai napig harcol a kórral, sugárkezelésre és kemoterápiára jár, amit gyógyszeres kezeléssel egészítenek ki. A kezelések mellett a munkavállalás nem lehetséges a számára, így az édesapa egyedül próbál hátteret teremteni a családjuknak. Erikának a tündéri lányok és a mintaapa ad erőt a gyógyuláshoz. A kezelések mellett a mindennapi költségek jelentik számukra a legnagyobb gondot.

Éppen ezért a hétvégi sportnapon befolyt összegből őket támogatják. A rendezvény belépőköteles, ennek ára 1000 Ft, de ezen felül minden résztvevő szabadon adakozhat. Ezenkívül a 10408131-86768290-54701003-as számlaszámra utalva bárki segítheti Erikát és családját.

A sportnapon lézerlövészet, tenisz- és darts-lehetőség, arcfestés, ügyességi játékok, kerékpáros akadálypálya és lovaskocsikázás is várja az érdeklődőket, valamint sportbemutatókat és mérkőzéseket is megtekinthetnek a látogatók.

 

 

További programok »

FEL