RUN FESZT: ultramaraton és jótékonysági akció

2017. január 14. 16:25 | behir.hu

2017-ben először adhat otthont Békéscsaba az országos ultrafutó bajnokságnak, amelyhez kapcsolódóan több távon nemzetközi nyílt versenyt is rendeznek. A Csabai Nyár programsorozathoz is kötődő megmérettetés különlegessége, hogy a pályát a belváros utcáin tűzték ki a szervezők.

A békéscsabai atlétikai klub Arad partnerségével már két évtizede rendezi meg a nemzetközi szupermaratont, a sportünnepen folyamatosan növekszik a létszám. Az esztendőt pedig a szilveszteri gálával, jelmezben zárják a futás szerelmesei. Ezek a versenyek már hagyományosnak számítanak a városban, most azonban egy új viadal kap helyet Békéscsaba sportkínálatában.

–Ha a sport oldalról közelítjük meg, akkor azt kell megemlíteni, hogy még nem volt Békéscsabán olyan futóverseny, ami ultramaraton lett volna. Belvárosi futóversenyt képzeltünk el, ezzel is próbáljuk színesíteni a kínálatot. Reményeink szerint több százan fognak ideérkezni - nemcsak Magyarországról - itt töltenek vendégéjszakákat, és is a turizmust növeli. – mondta el Bíró Csaba, a békéscsabai Közművelődési-, Ifjúsági-, Oktatási- és Sportbizottság elnöke.

A rendezvény főszervezője Vozár Attila, aki beszámolt arról is, hogy a pályát már hitelesítették és a szakértők szerint kiváló pálya lesz Békéscsaba belvárosában.

–Július 22-én reggel 6 órától este 6 óráig fognak futni a versenyzők, lehet futni egyéniben, csapatban, de lesz 6 órás futóverseny, maraton, félmaraton, 10 kilométer és a végén egy 2 kilométeres. Mindenki a saját maga képességeinek megfelelő távot választhatja, akár 2 kilométeren, akár 12 órán keresztül. – tájékozott a sportesemény főszervezője.

A megmérettetéshez egy jótékonysági akció is kapcsolódik. Minden nevezési díj 10 százalékát a megyei központi kórház békéscsabai gyermekosztályának adományozzák.

FEL