Röplabda MK: A DVTK vagy a Füred lesz a BRSE ellenfele

Elkészült az Magyar Röplabda Szövetségben a Magyar Kupa 2017–18-as sorsolása és ágrajza. A nőknél a címvédő csabaiaknak Miskolcra, a DVTK-hoz, vagy pedig Balatonfüredre kell utazniuk a nyolc közé kerülésért – tájékoztatott a szövetség hivatalos honlapján.

A férfi mezőnyben 18, a nőknél 19 csapat jelentkezett, az NB I-es csapatoknak kötelező volt a nevezés. A létszám emelkedést jelez az elmúlt évekhez képest, azaz az alacsonyabb osztályú egyesületek részéről is megnőtt az érdeklődés a sorozat iránt.

A nőknél az Eger, a Székesfehérvár és a Balatonfüred is indul, de két miskolci és kaposvári csapat is pályára lép. A címvédő BRSE ellenfele a DVTK és a Balatonfüred párharcának győztese lesz, míg a döntős Vasas ellenfele a RÖAK-Sport 36 Kaposvár és a MÁV Előre továbbjutója.

A férfiaknál olyan városok csapatai is jelentkeztek, mint Miskolc, Nyíregyháza, Szeged és Székesfehérvár, míg Debrecenben a DEAC mellett a Pénzügyőr SE-Debrecen is indul. Ha utóbbiak továbbjutnak a TFSE ellen, akkor ismét láthatunk majd egy Szolnok–Pénzügyőr találkozót, mint a legutóbbi kiírás döntőjében.

A selejtezőket október 15-ig, a nyolcaddöntőket november 19-ig kell lejátszani. A döntőt viszont az elmúlt években megszokotthoz képest egy hónappal később, március 17-18-án rendezik a tervek szerint.

Megosztás:

Címke: , , ,