Röplabda: Felkészülési tornán mutatkozik be hazai közönség előtt a BRSE

2023. szeptember 28. 16:53 | Papp Ádám Sándor

Háromnapos felkészülési tornán lép pályára a Swietelsky-Békéscsaba két héttel a női röplabda Extraliga 2023/24-es bajnoki idényének rajtja előtt. Tóth Gábor együttese pénteken a Kaposvárral, míg vasárnap a Nyíregyházával mérkőzik meg.

A Swietelsky-Békéscsaba augusztus közepén kezdte el a felkészülést a 2023/24-es szezonra. A csapat az elmúlt hetekben több alkalommal is közös edzéseket, valamint zárt kapuk mögött felkészülési mérkőzéseket játszott hazai, élvonalbeli ellenfelekkel. A BRSE az október 14-ei bajnoki rajt előtt a hagyományokhoz hűen felkészülési tornát rendez a városi sportcsarnokban.

– Nagyon fontos lesz nekünk ez a torna. Főként azért, mert hazai közönség előtt fogunk játszani. Én nagyon izgatott vagyok, hogy mennyien jöttek ki és milyen pluszt fog adni a csapatnak a közönség. Még nem vagyunk a felkészülésünk legvégén, a hétvégi torna egy jó felmérő lesz abban, hogy hol tartunk, de szépen lassan megtaláljuk a saját játékunkat és azt, hogy minek hogyan kéne működni – fogalmazott Kump Alíz.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke elmondta: immár több éve hagyomány, hogy a szezon előtt felkészülési tornát rendeznek, ahol szurkolóik előtt, hazai pályán mutatkozik be az új idényre formálódó felnőtt együttes.

– Örömteli, hogy szinte rekordlétszámú szezonbérletet tudtunk eladni, ez is mutatja, hogy mekkora várakozás van már szurkolóink részéről a 2023/24-es szezonra. Természetesen a szezonbérlettel rendelkező szimpatizánsaink már a tornára be tudnak jönni ezáltal, illetve felületeinken megtalálják az elővételes jegyvásárlási lehetőséget a szurkolók – hangsúlyozta Baran Ádám.

A torna pénteken 19 órától a BRSE és a Kaposvár összecsapásával kezdődik. A Fatum Nyíregyháza és a somogyi gárda szombaton mérkőzik meg egymással, míg a felkészülési torna vasárnap a Békéscsaba és a szabolcsi együttes találkozójával zárul.

További programok »

FEL