Roham az új bérletekért

2016. május 24. 10:16 | Fekete Kata

A reggeli nyitást követően órákon keresztül kígyózó sorok álltak a Békéscsabai Jókai Színház jegyirodájában, ugyanis – a bérletmegújítás időszaka után – május 23-tól nyílt lehetőség a 2016/2017-es évadra szóló új bérletek megvásárlására. Klasszikus mű, kortárs darab, musical és mesejáték is található a következő évad előadásai között.

Az elmúlt évadban rekordszámú, közel tizennégyezer bérletessel büszkélkedhetett a Jókai Színház, remélik, ezt a számot sikerül felülmúlni. A jövő évi műsorterv mottója: Közérthető művészet – Minőségi szórakoztatás. Többek között Seregi Zoltán, Csiszár Imre, Eperjes Károly, Szomor György, Merő Béla, Katkó Ferenc és Tege Antal is rendez a 2016/17-es évadban.

Újdonságként jelenik meg a kínálatban a szabadbérlet, amely bármely repertoáron lévő előadás közül hat szabadon választott darabra érvényes. A felnőtt bérletben a Macskajáték, a Balkán kobra, a Légy jó mindhalálig, az Ármány és szerelem, valamint Az üvegcipő kapott helyett, melyekhez bónuszként jár Mrożek Tangója, tehát az eddig megszokotthoz képest öt előadás helyett, hat darab tekinthető meg. Idén is kapható a Bemutató bérlet (Jókai-bérlet), amely előadás előtti pezsgőzést is tartalmaz és a Díszbemutató bérlet, amihez fogadás és közönségtalálkozó jár a Vígadóban. Ifjúsági bérlet, Kisdiák, Nagydiák és Mesebérlet is elérhető, a kisebbeknek a Diótörő és Egérkirály, A széttáncolt cipellők, az Állat(i)mese, a Bolond Istók, valamint A fösvény című előadásokkal készülnek.

Bérletek az interneten keresztül is válthatók és minden bérletre részletfizetési lehetőséget kínálnak. Minden századik bérletvásárló ajándék belépőjegyet kap a Fővárosi Nagycirkusz Atlantisz Gyermekei című előadására. Bérletek válthatók a színház jegyirodájában hétfőtől péntekig 8.30 és 17.00 között. Részletek a jegyirodában, további információk a jokaiszinhaz.hu jegy és bérlet menüpontjában.                                                       

 

FEL