Ritka fogás – kecsege a Körösből

2018. augusztus 8. 10:21 | Tószögi György

Nem mindennapi horgászszerencséről számolt be honlapján a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége. Olyan halfaj akadt horogra a közelmúltban a Kettős-Körösön, amelynek példányai az utóbbi évtizedekben gyakorlatilag kivesztek Békés megyei folyóiból. Most újra találkozni lehet vele.

A nyár eleji időszakban több körösi kecsege fogásának is híre ment horgászberkekben, ami azért is különleges, mert ez a hal – bár az 1970-as években még szép számmal lehetett vele találkozni a horgászfogásokban – az ezredfordulóra gyakorlatilag eltűnt a vízrendszerből.

A természetesvízi, kereskedelmi célú halászat 2016. évvel datálódó megszűntetésével azonban új lendületet vett a Körösök kizárólag horgászati célú halgazdálkodása a KHESZ által, aminek egyik elemeként a szervezet rendszeresen helyez ki növedék kecsegéket Békés megyei folyóiba. Valószínűleg ezekből a példányokból kerülhetett mostanában egy-kettő horogra, nem kis meglepetést és főként örömet okozva feltűnésükkel a szerencsés pecásoknak.

 

A fiatal kecsegék nagy megbecsülésben részesülnek a horgászok által a Körösön – Fotó: Baka Zsolt

 

Az egyik tokhal fogásáról nemrégiben dokumentált fogási beszámoló is érkezett a Békés megyei horgászszövetséghez, amely igencsak rendhagyó körülményekről tudósított az esettel kapcsolatban. A mintegy 30 dkg súlyú, fiatal vértes halat Nagy Gábor július 6-án, pergető horgászmódszerrel, egy apró gumihallal csalta horogra a Kettős-Körös alsóvízén, közvetlenül a Békési duzzasztó kövezésén.

 

Nagy Gábor pergetve fogott kecsegéje kétszeresen is különleges horgászélményt jelentett – Fotó: Baka Zsolt

 

Az idei élővízi horgászfogások egyébként továbbra is a Körösök horgászati felértékelődését tükrözik: a gyakori pontyfogások mellett nem ritkák a nagy egyedméretű keszegek, és ami igazán örvendetes, hogy a mind inkább „visszatérő” márnák mellett egyre több „fogas” méretű süllő is mutatja magát, mely utóbbi két halfaj kétségkívül egyfajta indikátora e folyók ökológiai állapotainak.

 

Egy szintén pergetve fogott fiatal márna a Kettős-Körösből – Fotó: Kovács István

További programok »

FEL