Repülés a víziszínpad fölött

2016. július 26. 10:49 | behir.hu

Valami új, valami meghökkentő, valami varázslatos. Ez jellemzi a hamarosan Szarvason is bemutatkozó Cirkusz az éjszakában előadást, melyet a Recirquel Újcirkusz Társulat visz színpadra július 27-én.

A magyar cirkuszművészet mindig is kiemelt figyelmet kapott világszerte, de a hazai újcirkusz születése egészen a 2012-es Sziget Fesztiválig váratott magára. Ekkor Vági Bence – a Recirquel társulat alapítója, művészeti vezetője – és 11 artista úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy új kelet-közép-európai, azon belül is magyar újcirkusz irányzatot.

Tehetségüket és elszántságukat hamar felismerte a budapesti Művészetek Palotája, amely felkérte a fiatal csapatot, hogy alkossák meg első egészestés előadásukat, a Cirkusz az Éjszakábant. A produkció sikere az ország határain túlra is eljutott, és az újcirkusz szülőhazájában, Franciaországban, majd később az Újvidéki Szerb Nemzeti Színházban is nézők ezreit ejtette ámulatba.

A társulat már 2015-ben is bemutatkozott Szarvason, akkor a szintén egész estés, Párizs éjjel című előadásukkal, amit a tavalyi nyár legnagyobb durranásaként emlegettek, és ami teljesen lenyűgözte a Vízi Színház közönségét.

A Cirkusz az Éjszakában történetében a társulat tagjai közös utazáson vesznek részt, megkísérlik elérni és beteljesíteni az emberiség ősidők óta áhított vágyát: a repülés tudományának elsajátítását. A fikció szerint az artistaművészek egy elveszett vándorcirkusz nyomába erednek, és az epizódszerű jelenetek során felfedezik saját személyiségük legmélyebb rétegeit is.

Az előadás címe a virradóra újjászülető klasszikus cirkuszra utal, mely az út során magába vonja az újcirkusz elemeit. Extravagánsan misztikus ruhákba öltöztetett artisták, egy hipnotikus hangon dalra fakadó narrátor, olyan álomszerű utazásra invitálja a közönséget, amelyet lehetetlen visszautasítani. 

 

FEL