Pörögtek a körök

2015. november 11. 15:11 | Mikóczy Erika

A legkitartóbbak még sötétben reggel fél 7-kor rajtoltak el, ők a leghosszabb távot választották, hiszen 12 órán keresztül rótták a köröket. A megmérettetés azonban nemcsak a maratonfutóknak kínált lehetőségeket, hiszen egy vagy két órás futásra is lehetett jelentkezni. A rendezvényen mindenki megtalálhatta a saját felkészültségének megfelelő kategóriát. A „Pörögnek a körök” elnevezésű futóversenyt három évvel ezelőtt rendezték meg először, azóta egyre népszerűbb.

- Nincs az az érzés, hogy elindulok egy futóversenyen és lemaradok, még messze a cél és egyedül kullogok a végén. Egy körpályán versenyzünk, nem is az számít, hogy ki hányadik körben van. Az a lényeg, hogy együtt vagyunk, együtt futunk, egy-egy körre csatlakozunk egy-egy ismerőshöz, beszélgetünk, egyszerűen összefogja a futás szerelmeseit – hangsúlyozta Bunzel Lívia ötletgazda.

A versenyen minden korosztály képviseltette magát, fiatalabbak és idősebbek, profik és amatőrök is.

- Nagyon jó volt a verseny, nem tudtam aludni, mert nagyon készültem rá, hogy végre futhassak – fogalmazott Mihálik Amina, az egyik ifjú versenyző. Miközben ott volt a januárban 77. születésnapját ünneplő Lencsés Éva is, aki 61 esztendősen kezdett futni, nagyon szeret mozogni és nem bírja abbahagyni. Hozzátette, kedveli a kis létszámú, családias versenyeket, hiszen nincs tömeg és rengeteg futóbaráttal találkozhat ilyenkor.

A rendezvény a szervezők szerint elérte fő küldetését, ugyanis több mint száz sportolni vágyót mozgattak meg a ködös, őszi időjárás ellenére.

Kovács Dávid

FEL