Pörköltkirály- még egy igazi matuzsálem is a bográcsba került

2016. június 6. 21:31 | Horváth Szabolcs

Hétféle pörköltöt vett górcső alá a szakértő zsűri az első gyulai Pörköltkirály fesztiválon. A nemzeti összetartozás napján az egykori nagy Magyarország szinte teljes területéről érkeztek népviseletbe öltözött főzőcsapatok.

Hagyományteremtő szándékkal hívták életre a rendezvényt, ahol a koccintó pálinkákat, a házi süteményeket és a viseletet is értékelte a hét fős, szakácsmesterekből, gasztronómiai szakemberekből álló zsűri.

– A Pörköltkirály Fesztiválon körbefőzzük a gyulai várat, rengeteg csapat érkezett. Felvidékiek, vajdaságiak, székelyek közösen főznek – mondta Balogh Lajos fesztivál igazgató.

A csapatok közül több mint negyven az egykori Nagy Magyarország területéről érkezett, azért, hogy jó barátságokat kössenek az itteniekkel és elhozzák a sajátos ízvilágukat.

Roston is sültek húsok. Bárányt és kecskét is készítettek a rotyogó pörköltek mellett. A zsűri elnöke, Benke László "Laci bácsi" volt, aki viccesen megjegyezte: a zsűrit nem lehet megvesztegetni.

– Van, aki báránnyal, van, aki sertéssel, van, aki marhával nevezett, de egészen muzeálisnak nevezhető darabbal is találkoztunk, hiszen az egyik jószág 1945-ben már legelt az édesanyjával, abból készítenek pörköltet. Lehet, hogy ma még nem lesz kész, csak jövő héten, de majd megvárja a zsűri, ha túléli addig étlen, szomjan – folytatta viccesen a többszörös világbajnok magyar mesterszakács és mestercukrász.

Az élő zene még ahhoz is meghozta a hangulatot, hogy a látogatók körtáncot ejtsenek. Gasztronómiai alkotások, pörkölt, tánc és finom illatok fogadták a vendégeket ezen a napon. A kísérő programok között szerepelt a Palmetta zenekar koncertje is, akik a Nemzeti Összetartozás Napján a trianoni tragédiáról is megemlékeztek néhány dallal.

FEL