Piacfelújítás: Nyáron legfeljebb 25 fok lesz a csarnokban

2016. július 3. 04:39 | Fekete Kata

 

Idén 740 millió forintot költ a békéscsabai önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a piacra. A projekt a piactéren és a vásárcsarnokban kisebb-nagyobb változtatásokat, javításokat érint. Szeretnék, hogy a vásárlók komfortosabban érezzék magukat, másrészt, hogy az eladók igényeit kielégítsék.

A TOP fejlesztésen belül még idén tervezik a meglévő vásárcsarnok épület átalakítását és felújítását. Ugyancsak szerepel az elképzelések között a szabadéri fedett elárusítótér lefedésének folytatása. A meglévő kiszolgáló pavilonsort elbontanák, hogy helyette új, korszerű szerkezetű pavilonsort építhessenek, sőt, még zöldfelületet, pihenőparkot is megálmodtak a tervezők – mondta el Sódar Anita. A Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője hozzátette: az újjáépített pavilonsort is lefednék, majd ez alá helyeznék el a 4 x 3-6 méteres, hőszigetelt, teljes közműellátottsággal, önálló mérőórákkal szerelt részeket.

A vásárcsarnokot is érintik a munkálatok. Felújítják a mosdókat, kicserélik a csarnokban a hidegburkolatot, szükség szerint a belső nyílászárókat is korszerűsítik. Hogy a mozgáskorlátozottak is könnyebben közlekedjenek a piacon, akadálymentes bejáratot, rámpát helyeznének ki, illetve információs táblákat.

A vásárcsarnokban utólag szigetelnék a födémet és úgy változtatnák meg az épület homlokzatát, hogy azok Békéscsaba építészeti hagyományaira támaszkodjanak. Szeretnék az épületgépészeti rendszert korszerűsíteni, hogy a csarnok épületen belül télen legalább plusz tíz, nyáron a legfeljebb huszonöt fok legyen napközben, éjszaka pedig mindig biztosítsák a fagymentességet. Felülvizsgálják az elektromos-hálózatot, és ha szükséges, korszerűsítik, illetve szeretnék megteremteni a megújuló energia megvalósításának legalább a lehetőségét. A piactér lefedésére is készülnek tervek: szeretnék a meglévő lefedett piacteret bővíteni, az eddig elkészülttel azonos módon, mérettel. A hangosítás kialakítása miatt is szükség van kint villamossági kialakításra, illetve szükség szerint javítják, felújítják a burkolatot.

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő Paláncz György alpolgármester, képviselő 8.vk. – Fidesz-KDNP

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Paláncz György beszámolóját olvashatják.
2024. április 18. 13:00
FEL