Petőváry Panni a BRSE legújabb igazolása

2017. május 17. 20:20 | behir.hu

 

Magyarország egyik legtehetségesebb fiatal játékosával bővült a Linamar - Békéscsabai Röplabda SE játékoskerete, hiszen Petőváry Panni aláírta 1+1 évre szóló szerződését bajnoki címvédőhöz.

A 19 éves, 189 centiméter, átló poszton bevethető játékos a Vasas nevelése, a tavalyi szezonban az MTK együttesét erősítette.

A remek adottságok nem véletlenek, hiszen Panni édesapja nem más, mint Petőváry Zsolt, a 220 szoros magyar válogatott vízilabdás legenda. A fél élvonal által kitartóan csábított, korosztályos válogatott játékos már alig várja, hogy elkezdhesse a munkát a BRSE kötelékében.

"Nagy megtiszteltetés, hogy Magyarország első számú csapatánál szóba került nevem, tisztában vagyok vele, hogy milyen elismerést jelent ennél a klubnál játszani, minden erőmmel azon leszek, hogy megszolgáljam a bizalmat. Szeretnék fejlődni, előrébb lépni, melyhez Békéscsabán minden körülmény adott. Döntésemben komoly szerepe volt annak is, hogy folytathatom a munkát Alberto Salomonival, akit remek szakembernek tartok." - mondta Petőváry Panni.

Baran Ádám a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke nyilatkozatában kiemelte, hogy az egyesület egyik alapvető célja, küldetése, hogy a legtehetségesebb magyar játékosok számára adja meg a lehetőséget a nemzetközi szintű munkára és karrierhez.

Eldőlt az is, hogy a sportoló a 16-os számú mezt kapja majd Békéscsabán.

forrás: BRSE

További programok »

FEL