Petőfitől a kortársakig - ismét 24 órás versfolyam a Jókaiban

2023. április 12. 16:57 | Kovács Dávid

A magyar költészet napjához kapcsolódva ismét 24 órás élő versfolyamot indított a Békéscsabai Jókai Színház. Szerdán déltől kezdődően a városi intézmények képviselői, közéleti személyiségek és vendégeik tolmácsolásában hallgathatnak verseket az érdeklődők a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

A Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke 2015 óta rendszeresen részt vesz és szaval a 24 órás versfolyamon. Zalai Mihály sosem egyedül érkezik erre az alkalomra, hiszen felváltva, egyik évben a nagyszalontai gyermekotthon, másik évben pedig az orosházi Vadvirág Esély Klub fiataljaival olvas verseket.

 

Ezúttal is gongszóval indult a versfolyam (Fotó: behir.hu)

Ezúttal is gongszóval indult a versfolyam (Fotó: behir.hu)

 

– Kultúra nélkül lehet élni, de sokkal üresebbek, szegényebbek lennénk, ez pedig egy olyan nap, amikor a költészet kerül a fókuszba – fogalmazott az elnök.

A 24 órás versfolyamhoz a színművészek, a színitanház hallgatói, közéleti személyiségek, sportolók, iskolás és óvodás gyerekek, az önkormányzat képviselői mellett a Békéscsabai Médiacentrum munkatársai is csatlakoztak és szavalták el kedvenc költeményeiket.

 

D. Nagy Bence szerkesztő-műsorvezető József Attila: Thomas Mann üdvözlése című versét mondta el (Fotó: Such Tamás)

D. Nagy Bence szerkesztő-műsorvezető József Attila: Thomas Mann üdvözlése című versét mondta el (Fotó: Such Tamás)

 

A Békéscsabai Jókai Színház tizenkettedik alkalommal szervezte meg a programot, amelyen a világ és a magyar irodalom legszebb költeményei hangzanak el. Az idei esztendőben a szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a Petőfi emlékévhez kapcsolódóan a forradalmár költő verseiből is válogassanak.

– Próbálkoztunk online formában is, de mint ahogy a színházi előadások esetében is, a versfolyamban is a személyes jelenlét a legfontosabb. Ebben a 24 órában bárki bejöhet hozzánk, olvashat és hallgathat verseket. Ezúttal nem a Jókai Szalonban, hanem nagyobb térben, a kamaraszínházban vártuk a versmondókat és az érdeklődőket – emelte ki Seregi Zoltán, a teátrum igazgatója.

A program zárásaként, csütörtök délelőtt fél 12-től a teátrum színművészei szavalnak, zárásként József Attila két versét adják elő megzenésített formában.

K.A., K.D.

 

Galéria

 

További programok »

FEL