Péter Erika megszeretteti az olvasást a kicsikkel

2016. október 11. 16:00 | Fekete Kata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerése kitüntetést vehetett át a szeptember 22-ei közgyűlésen Péter Erika. Az írónő elmondta, nagyon örült az elismerésnek, az időzítés pedig különösen szerencsés volt, hiszen aznap ünnepelték a 32. házassági évfordulójukat a férjével.

– A férjem nagyon erős és nyugodt hátteret biztosít az alkotáshoz. Mivel nem tudok vezetni, minden író-olvasó találkozóra ő visz el. Elkísért Bécsbe, a helyi magyar iskolák részére megrendezett találkozóra is. A fórumot mindig a Magyar Költészet Napján tartják a Collegium Hungaricumban, ahol tavaly Kányádi Sándor költő, idén én tartottam előadást – mondta Péter Erika.

Péter Erika irodalomhoz való vonzódása már gyermekkorában megnyilvánult, de írásairól csak közvetlen hozzátartozói tudtak. Első versei 2004-ben jelentek meg az Accordia Kiadó Fényzivatar című antológiájában, amit számtalan publikáció és irodalmi díj követett. Első önálló könyvének kiadása, azaz 2005 óta részt vesz a város irodalmi életében. Életcélja az olvasás, azon belül pedig a magyar versek megkedveltetése. Meggyőződése, hogy már gyermekkorban meg kell szerettetni a magyar irodalmat, s megismertetni a magyar hagyományokat. Több meghívást kapott, ezek közül kiemelkedő a Budapesti Könyvfesztiválon, a Magyar Nyelv és Magyar Könyv Ünnepén, Szlovákiában, Lengyelországban, Ausztriában és Székelyföldön tett látogatása. 2015-ben Békéscsaba minden óvodai csoportjának – összesen 108 gyermekkönyvet – adományozott.

FEL