Pénzt lopott a plébániáról, motort vett belőle

2017. július 7. 14:29 | Papp Ádám Sándor

A plébános táskájából lopott pénzt egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök rövid idő alatt elfogták. A gyanú szerint társával korábban kerékpárokat, illetve egy ház kamrájából szerszámokat is vittek el.
Pénzt lopott egy férfi 2017. július 6-án Magyarbánhegyesen, a helyi plébániáról, a plébános táskájából. Korábban közérdekű munkát végzett az egyháznak, így ismerte a járást az épületben. A rendőrök a lopásról érkezett bejelentés után rövid időn belül elfogták a 18 éves fiatalt, aki beismerte a lopást és elmondta, hogy a pénz egy részén motort vett. Éppen hazafelé tolta a kétkerekűt, amikor a rendőrök megállították és elszámoltatták.

A pénz másik részét, amit a zoknijába rejtett, a rendőrök lefoglalták tőle. A férfi a gyanú szerint korábban a szintén 18 éves társával Kunágotáról és Magyarbánhegyesről több kerékpárt is ellopott. Emellett a nyomozás eddigi adatai szerint 2017 áprilisában egy magyarbánhegyesi ház kamrájából szerszámokat vittek el. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindkét fiatal ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

Forrás: police.hu

További programok »

FEL