Pénteken győzelem Argentína ellen

2016. június 3. 13:53 | behir.hu

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata a csütörtöki 24:24 arányú döntetlent követően péntek délután ismét pályára lépett a riói olimpiára készülő argentin válogatott ellen. A csabai lányok ezúttal jobb teljesítményt nyújtottak, és magabiztos játékkal, végig vezetve 30-28-ra nyerték a székesfehérvári összecsapást.

A találkozót a helyszínen tekintette meg a csapatot július 1-től irányító Skaliczki László is. A lila-fehérek jól kezdték a mérkőzést, és 3-0-ra elhúztak. A folytatásban is a csabaiak akarata érvényesült, akik tartották három-négy gólos előnyüket. A félidő végén ötgólos békéscsabai vezetést mutatott az eredményjelző. Szünet után az olimpiára készülő argentinok erősítettek, így megkezdték a felzárkózást, a 40. percben 22:19 volt az állás. A 46. percben 25-23-ra feljöttek a dél-amerikaiak, de két gólnál közelebbre nem engedte őket az Előre NKSE, amely megérdemelten győzött. 

A lila-fehérek legeredményesebb játékosa a következő idényre szerződtetett Aleksandra Vukajlovic volt, aki nyolc akciógóllal vette ki a részét a győzelemből.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - Argentína 30-28 
Nemzetközi felkészülési női mérkőzés, Székesfehérvár. 
Vezette: Dobrovits, Tájok 
Békéscsaba: Terenyi — Diószegi 1, Vukajlovics 8, Dajka 3, Szabó V. 5 (1), Glusica 7, Gávai 3
Csere: Futaki, Kölcze (kapusok), Kovács A. 1., Mézes, Bottó 1, Török, Deák 1, Ilyés. Megbízott edző: Szabó Károly. 
Az argentinok legjobb dobói: Iacoi 6, Ponce de Leon 4, Campigli 3.
Kiállítások: 12, ill. 2 perc, hétméteresek: 4/1, ill. 2/2

FEL